Nagy László igazgató elmondta, hogy az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark megalakulása óta a legnehezebb évét zárta 2003-ban. Az intézmény az országban egyedülállóan, egyetlen fillér normatív támogatás nélkül működik. Tavaly 5 kontinens 44 országából csaknem negyedmillió látogatót fogadott és a kedvezménytörvény értelmében minden hetedik ember ingyen
léphetett be a kapuin. A rárótt kötelezettség miatt a kht. több mint 35
millió forint bevételtől esett el, de annak ellenére is eredménnyel tudta zárni az évet, hogy harmadik éve nem emelték a jegyárakat.
Az emlékpark látogatóinak száma az 1995. augusztusi nyitás óta tavaly decemberig meghaladta a 2,9 millió főt, ami azt jelenti, hogy az idei évben köszönthetik majd a hárommilliomodik vendéget.
Az Emlékpark tavalyi rendezvényei között a néprajzi jellegűek színvonalasak és sikeresek voltak, csakúgy, mint a pedagógiai programok. A Kohán emlékkiállítás mintegy missziót teljesített. Fontos esemény volt szeptemberben az I. Seprődi János Kórusfesztivál, amelyen 42 hazai és külföldi – erdélyi, kárpátaljai, felvidéki és újvidéki – kórus szerepelt. Az intézmény 43 külső rendezvénynek adott otthont.
Az Emlékpark gyarapodott is, hiszen felépült a Nomád Park első harmada, tovább épült az automata öntözőrendszer és a kápolna előtti terasz, emellett több sétálóút is burkolatot kapott. Az idei év programjai közül kiemelkedő jelentőségű a többi között a március
5-én nyílt Tornyai Kiállítás, a május 13-ra tervezett Feszty-körkép 110. születésnapja, illetve az április 30-május 1-i Szer-Vusz Európa: az Európai Unióba lépésünk köszöntése. Továbbra is kedveltek az ünnepekhez kapcsolódó, népszokásokat felelevenítő rendezvények. Emellett már folyik a jövő évi programok előkészítése, hiszen 2005. március 29-én lesz 60. évfordulója a földosztásnak. Erre készül „A magyar föld napja” elnevezésű program.
2005. április 29-én lesz 35 esztendeje, hogy Erdei Ferenc összehívta a Pusztaszeri Bizottságot és kimunkálták az Emlékpark alapkoncepcióját. 1995. október 1-én kezdte meg a működését a kht. vagyis jövőre ezen a napon köszöntheti fennállásának 10. évfordulóját. A két évforduló tiszteletére jelenik meg az Emlékpark történetét bemutató könyv, amelynek premiere a jövő évi Hunniálison lesz.
Jannik Sinner megremegett egy amatőr ellen, ezzel segítette dollármilliomossá válni














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!