Irakban megalakult az első önálló minisztérium

Az egészségügyi tárca lett az első önálló minisztérium Irakban. Paul Bremer, Irak polgári közigazgatásának amerikai vezetője a vasárnapi ünnepélyes kulcsátadás alkalmából hangoztatta: „Vezető helyet foglalnak el immár a szuverenitás felé tartó úton. Szavait Hodajjir Abbász iraki egészségügyi miniszterhez címezte, aki a jövőben az amerikai közigazgatástól függetlenül vezeti tárcáját.

MNO
2004. 03. 28. 16:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bremer a bagdadi ünnepségen méltatta az ideiglenes minisztériumnak az egészég érdekében kifejtett eddigi munkáját: 240 kórház és 1200 szakrendelő működik ismét. A gyermekbénulás ellen 4,2 millió gyermeket oltottak be. „Ma elmondhatjuk, hogy az ország megszabadult ettől a betegségtől” – hangsúlyozta. Utalt arra, hogy az iraki egészségügyi költségvetés időközben már 948 millió dollárt tesz ki. Szaddám Huszein volt elnök uralma idején ez az összeg mindössze 16 millió dollár volt.

Az amerikai polgári közigazgatás tervei szerint a megválasztandó új iraki átmeneti kormány június 30-án nyerheti el a szuverenitást. A jövő hónapban várhatólag több más minisztérium is önrendelkezést kap – adta hírül az mtv.hu.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.