Kulcsár vallomása nem létfontosságú

A Kulcsár Attila elleni gyanúsításban szereplő cselekmények akkor is bizonyíthatóak, ha a gyanúsított nem tesz vallomást - közölte az ORFK bűnügyi igazgatója szerdán.

MTI
2004. 03. 31. 8:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az kétségtelen, hogy a vallomása sok mindent hozhatna is, de ettől függetlenül, hogy ő tesz vallomást vagy nem tesz vallomást, ez a cselekmény bizonyítható – mondta Ferenczi László. Hangsúlyozta: a különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztással és más bűncselekményekkel gyanúsított Kulcsár Attila nem koronatanú, hanem gyanúsított. Nagyon sokat tudunk az ő vallomása nélkül is – tette hozzá.

A gyanúsítottnak általában nem feltétlenül érdeke, hogy mindent a hatóság tudomására hozzon. Elképzelhető az a helyzet, hogy a gyanúsított meg sem szólal az eljárás során, mégis a cselekmény bizonyítható és ítélet is születhet – fejtette ki Ferenczi László. A műsorvezető kérdésére elmondta: Schönthal Henrik, aki ellen február végén adtak ki nemzetközi elfogatóparancsot a Kulcsár-üggyel összefüggésben pénzmosás megalapozott gyanújával, magyar-amerikai kettős állampolgár és nem Amerikában követte el a bűncselekményt, tehát minden reális esély megvan rá, hogy hazakerüljön. Hozzátette: nem gondolja, hogy évekig tarthat Schönthal Henrik kiadatása.

A Fővárosi Főügyészség szóvivője, Dobos Gabriella korábbi tájékoztatása szerint Schönthal Henrik a gyanú szerint két off-shore cég rendelkezésre jogosult tagja volt, azaz dönthetett a cég pénzügyeiről, számláiról. Schönthal tudta, hogy a cégeken keresztül folyó pénzek a Kulcsár Attila által elkövetett bűncselekményekből származnak. Ennek tudatában közreműködött abban, hogy a pénzt tovább utalják az off-shore cégek és az ügyben gyanúsított két szír állampolgár felvehessen összesen 6 milliárd 200 millió forint, bűncselekményből származó pénzt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.