„A szocialista képviselőcsoport örömmel veszi, hogy az SZDSZ elnökének rádió nyilatkozata szerint a szabad demokraták is támogatják az 53. heti nyugdíj első félévére előrehozott kifizetéseket. Ezzel bizonyossá vált, hogy a parlamentben többséget kap az a javaslat, amely szerint a nyugdíjasok a rendes havi nyugdíjon és a törvénybe foglalt éves nyugdíjemelésen túl minden év május 31-ig megkaphatják a Medgyessy kormány által bevezetett többletjárandóság felét, december 15-ig pedig a másik felét. Ez az idén az első félévben összesen egy heti, a második félévben újabb egy heti nyugdíj kifizetését jelenti, 2005-ben másfél-másfél heti plusz nyugdíjat, 2006-ban és azután pedig a teljes 13. havi nyugdíj kettéosztását, vagyis fél-fél havi plusz nyugdíjat az első és a második félévben is.
A javaslat nem igényli a költségvetés módosítását, nem növeli a hiányt és az, nem gyengíti a megindult kedvező gazdasági folyamatokat, amelyeknek az egész ország a haszonélvezője lehet. Az MSZP reméli, hogy a nyugdíjasok érdekét szolgáló kezdeményezést az ellenzéki pártok is támogatják. Ezt egyetlen parlamenti gombnyomással megtehetik, anélkül, hogy fáradságos aláírás gyűjtéssel olyan terveket dédelgetnének, amelyeknek megvalósítása vagy az emberek adóját vagy az ország adósságát növeli.
Lendvai Ildikó
Frakcióvezető”
A címvédő mérkőzésén dőlt el, megvan a magyar válogatott Eb-középdöntős programja















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!