Ha március közepén rendezték volna meg a választásokat, 28 százalékkal az Önvédelem végzett volna az első helyen. Második helyre került volna a több hónapja vezető Polgári Platform 25 százalékkal. A sorrend a továbbiakban: ellenzéki, radikális nemzeti Lengyel Családok Ligája (10), ellenzéki jobbközép Jog és Igazságosság (8), kormányzó Baloldali Demokratikus Szövetség (8), Nyugdíjasok és Járadékosok Országos Pártja (5 százalék). Nem érte volna el az 5 százalékos választási küszöböt a Lengyel Parasztpárt (4 százalék). A felmérés még az új baloldali párt, a Lengyel Szociáldemokrácia megalakulása előtt készült, így az új párt támogatottságát nem vehette figyelembe.
Az Önvédelem népszerűségével párhuzamosan nőtt a lengyel választók aggodalma is ezzel a párttal kapcsolatban. Arra a kérdésre, hogy melyik párt kormányzásától fél a leginkább, a válaszadók 28 százaléka az Önvédelmet nevezte meg, 21 százalékuk a Baloldali Demokratikus Szövetséget, 5 százalékuk a Lengyel Családok Ligáját, 4 százalékuk pedig a Polgári Platformot.
A politikusok népszerűségi listáját változatlanul Aleksander Kwasniewski vezeti 68 százalékkal, de ez 5 pontos csökkenést jelent február elejéhez képest. Andrzej Lepper 53 százalékkal a második helyen áll, 8 ponttal növelve népszerűségét a múlt havihoz képest. Ezzel maga mögé utasította az eddigi második helyezett Jan Maria Rokitát, a Polgári Platform frakcióvezetőjét (48 százalék), aki két pontot veszített népszerűségéből február eleje óta – adta hírül a NOL.
Egymillió forint az államtól lakásra, ami könnyen lehet kettő: így segítik a közszférában dolgozókat - érdemes figyelni a határidőre















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!