Mobilszolgáltatók összefogása a Vodafone ellen

A már egy éve szövetkező német, spanyol, francia és olasz mobilszolgáltatók FreeMove néven holland bejegyzésű vegyes vállalatot hoznak létre. A négy alapító egyenrangú félként vesz részt a vegyes vállalatban és a szövetségben is - értesült a Prim Online.

MNO
2004. 03. 30. 16:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hírügynökségi jelentések szerint a T-Mobile, az Orange, a Telefonica Moviles és a Telecom Italia Mobile elsősorban a Vodafone térnyerése ellen akar fellépni, és az egységes, határokon átnyúló szolgáltatásoknál akarják használni a FreeMove márkanevet. A szövetség a várakozások szerint alacsony roaming-tarifákkal és új termékekkel rukkol ki.

A FreeeMove hétfői londoni sajtótájékoztatóján bejelentettek szerint a szövetség azt várja, hogy az együttműködés nyomán a hangforgalmuk évi 10 százalékkal nő majd, adatforgalmuk pedig a következő 3 évben évről évre megduplázódik majd.

A szövetség hétfőn bejelentette, hogy szerződést kötött a Motorolával és a Nokiával speciális telefonok szállításáról. A FreeMove a két cégtől 6 millió telefont vesz, és az átlagos készülék árak 10 százalékos csökkenését várja.

A FreeMove-ot alkotó négy cégnek 21 európai országban összesen 170 millió ügyfele van és a várakozások szerint 2005 karácsonyára a telefoneladások negyedét már a Motorola, Siemens szerződés keretében beszerzett telefonok teszik ki.

Egy versenytárs szövetség már korábban bejelentette védjegyét: a brit mmO2 Plc, az Enel olasz Wind és spanyol Amena érdekeltsége, valamint a Pannon GSM és norvég anyavállalata a Telenor, valamint az osztrák One, a svájci sunrise a Starmap Mobile Alliance elnevezést válaszotta.

A Starmap a szövetség a múlt hónapban olyan szolgáltatások nyújtását kezdte meg, mint a multimediás üzenetek továbbítása,, valamint az érintett kilenc országban utazó előfizetőknek nyújtott alacsony roaming-tarifák.

A hírügynökségi jelentése szerint számos elemző úgy véli, hogy az új szövetségeknek nehéz lesz csökkenteniük a Vodafone előnyét – nem kis részben a vezetési stílusokban meglévő ellentétek miatt – írja a prim.hu.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.