Mint ismert, tavaly szeptember 23-án a reggeli órákban Egerben a Bástya úton gázrobbanás történt, amitől egy lakóház összeomlott és benne négy személy súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyben az Egri Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya széleskörű bizonyítási eljárást folytatott le, tanúkat hallgattak ki, szakhatósági vizsgálatok anyagait szerezték be és szakértőket rendeltek ki.
A vizsgálat megállapította, hogy a ház előtt az úttest alatt húzódó gáz gerincvezeték egy ököl nagyságú kődarabtól sérült meg, emiatt a talajba nagy mennyiségű gáz jutott ki. Ebből a gázból került a lakás légterébe is és ott a kritikus koncentrációt elérve felrobbant.
Az 1980-81-ben lefektetett gerincvezeték sérülését okozó kődarabnak a vezeték alá kerüléséről semmiféle konkrét adat nem merült föl. Legvalószínűbb az, hogy a Bástya út jelentős forgalmat – nagymértékű teherforgalmat – bonyolít le és a robbanás helyszínének közelében halad el az Eger-Putnok vasútvonal is. Nem zárható ki, hogy az elmúlt 20 évben a megváltozott és jelentős mértékben megnövekedett forgalom okozta talajmozgás miatt kerülhetett a sérülést okozó kődarab a vezeték alá.
Mivel a nyomozás adatai alapján nem állapítható meg bűncselekmény és az eljárás folytatásától sem várható eredmény, a nyomozást az Egri Városi Ügyészség megszüntette.
Egymillió forint az államtól lakásra, ami könnyen lehet kettő: így segítik a közszférában dolgozókat - érdemes figyelni a határidőre















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!