A Fidesz aláírásgyűjtése „mindenképpen felveti azokat a kérdéseket, amelyek az adatok kezelésével függnek össze, mert az összegyűjtött adatokat, mihelyst a petíciót benyújtották, meg kell semmisíteni, ez a célhoz kötöttség elve” – mondta Bragyova András hétfőn MTI-nek.
Hozzátette: kérdés, miként lehet biztosítani, hogy ezeket az adatokat tényleg megsemmisítsék, hiszen „nem teljesen mindegy”, hogy a pártok a választói névjegyzékkel dolgoznak, vagy rendelkeznek egy kiválogatott listával, „azoknak a nevével, akik aláírták a kezdeményezést. Ez egy meghatározott, igen fontos szempont szerint csoportosított névsor”.
Véleménye szerint a Fidesz aláírásgyűjtése az egyik alapvető alkotmányos jog, a petíciós jog gyakorlását jelentené. Az alkotmány 67. cikke szerint a petíciós jog alapján mindenkinek joga van arra, hogy egyedül vagy másokkal együttesen, írásban kérelmet vagy panaszt terjesszen az illetékes állami szerv elé. A petíciónak semmi különösebb formai követelménye nincs, viszont jogi hatása sincs, nem kerülhet az országgyűlés elé, arról a parlamentet csak tájékoztatni lehet. Ugyanakkor a „Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja révén kellő nyomatékot tud kapni” – fűzte hozzá.
Politikai támadások
Bragyova András elmondta: véleménye szerint a petíciós jog gyakorlása az adatgyűjtést bizonyos mértékig indokolja, ugyanakkor „személyi szám, személyazonosító jel vagy személyi igazolvány szám begyűjtése ebben az esetben felesleges. Ez csak akkor lehet szükséges, ha a hatóságnak, a BM Adatfeldolgozójának ezt ellenőriznie kellene. Ez azonban csak a népi kezdeményezésnél van így”.
Orbán Viktor, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség elnöke a szervezet első szövetségi gyűlésén, szombaton szólított fel a költségvetés megváltoztatása érdekében nemzeti aláírásgyűjtő akcióra. A pártelnök szerint a petíciót egymillió aláírással erősítik meg. Az akciótól azt várják, hogy az országgyűlés napirendjére tűzze a költségvetés módosításának kérdését.
A Fiatal Baloldal szerint a Fidesz által kezdeményezett aláírásgyűjtés célja a személyi adatok begyűjtése, ezáltal egyfajta alternatív választói névjegyzék összeállítása, szimpatizánsaik mozgósítása lehet. Ezért felszólítják Orbán Viktort, hogy két héten belül nyilatkozzék arról, mit kívánnak tenni, mire akarják felhasználni az aláírók adatait. Nyakó István MSZP-szóvivő „átverésnek” nevezte az akciót.
Péterfalvi nem látja aggályosnak
A Fidesz aláírásgyűjtésének nincsenek adatvédelmi aggályai, a párt a törvényi előírásnak eleget téve hétfőn bejelentkezett kezdeményezésével az adatvédelmi nyilvántartásba – közölte Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos az MTI-vel. Mint hozzátette, az aláírásgyűjtés nyilvántartásba vétele rendben volt, a Fidesz mint adatkezelő bejelentkezett.
Az ombudsman emlékeztetett arra, hogy már tavaly jelezte: az aláírásgyűjtés olyan adatkezelés, amelyet az adatkezelő e tevékenység megkezdése előtt köteles bejelenteni az adatvédelmi nyilvántartásba. Indoklása szerint ez egy önkéntes hozzájáruláson alapuló adatkezelés. Az információs önrendelkezési jog lényege az – fejtette ki az országgyűlési biztos -, hogy az érintett hozzájárulásának tájékozott beleegyezésen kell alapulnia, vagyis el kell tudnia dönteni, hozzájárul-e az adatkezeléshez.
Ha a bejelentkezéskor jogellenességet tételeznénk fel, felszólítanánk az adatkezelőt a további pontosításra – bár az adatvédelmi törvény nem ismer hiánypótlást – és jeleznénk neki a gondokat – mondta Péterfalvi Attila. „Ez esetben azonban nem merültek fel ilyen problémák, a bejelentkezésből nem állapítottunk meg olyan adatkezelést, amely kizárná a nyilvántartásba vételt” – közölte.
Az ombudsman elmondta, hogy a Fidesz – mint jelezte – nevet, lakcímet, telefonszámot és e-mail címet „kér” az aláírásgyűjtéskor. Ez a pártnak nyilván lehetőséget ad a folyamatos kapcsolattartásra, például különböző dokumentumok küldésére, de ilyen jellegű szimpatizáns-listát más pártok is készíthetnek, és az adatvédelmi nyilvántartásban van is ilyen bejelentés – mondta.
Péterfalvi Attila kifejtette: információs önrendelkezési jogát gyakorolva bárki hozzájárulhat ahhoz, hogy különböző pártoktól tájékoztató anyagokat kapjon.
Moszkva hatalmas pofont adott Macronnak














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!