A mieink kezdték frissebben a mérkőzést, de az első félórában csak egy kapufát sikerült elérnie válogatottunknak. A 33. percben egy formás támadás után Sándor megszerezte a vezetést, amelyet a szünetig növelhetett volna a csapat, ám kimaradtak a lehetőségek. A szünet után nagyot változott a játék képe, a lengyelek feljöttek, és hamar átvették a kezdeményezést. A vendégek egyre nagyobb fölénye ellenére a magyar gárda leginkább kontrákból veszélyeztetett, sőt, a 86. percben Kanta révén növelték az előnyüket. Az utolsó percben egy 11-esből még szépítettek a lengyelek – olvasható az nb1.hu-n.
Róth Antal, a csapat edzője így nyilatkozott a lefújás után: „Az első félidőben mi irányítottuk a játékot, 4-5 komoly helyzetet is kialakítottunk, sajnos egy kivételével elhibáztuk ezeket. A második félidőben kihasználta fizikai fölényét a lengyel csapat, ebben a játékrészben inkább a küzdő jelleg dominált. A játékosaim dicséret érdemelnek, hiszen végig jól állták a sarat, és egy nagyon erős ellenfelet győztek le”.
Egymillió forint az államtól lakásra, ami könnyen lehet kettő: így segítik a közszférában dolgozókat - érdemes figyelni a határidőre















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!