Orbán: Hogy lesz ebből közös kormányzás?

Az MDF-fel hosszabb távon szeretnénk együttműködni. Minden olyan nyilatkozat, ami megkérdőjelezi a tisztességünket, anélkül, hogy tényeket sorakoztatna föl, hosszabb távon megrontja az együttműködést - jelentette ki Orbán Viktor egy rádióműsorban. A volt miniszterelnök beszélt a nemzeti petícióról és Kósáné minapi kijelentéséről is. A műsorban az is szóba került: kitölti-e a kormány a négyéves ciklust.

MNO
2004. 03. 31. 19:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség által meghirdetett nemzeti petíció megfelelő támogatása esetén a szövetség be fogja nyújtani a magyar költségvetés módosítására vonatkozó javaslatait – mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádió Háttér című műsorában szerda este. – Azok a nyugdíjasok, gazdák és fiatalok, akik aláírják ezeket a petíciókat, eredményt fognak elérni a költségvetési törvény módosításában – tette hozzá a Fidesz elnöke. – Módosítani kell ezt a költségvetést, gatyába kell egy kicsit rázni, annak érdekében, hogy alkalmas legyen a magyarok életének gazdasági szabályozásra – hangsúlyozta a volt miniszterelnök, hozzáfűzve: az aláírásokat is be fogják mutatni, hogy látható legyen, mennyien támogatták ezeket a javaslatokat.

Orbán Viktor az MDF elnökének korábbi kijelentésére – miszerint az állami beruházások túlszámlázásából 70-30 százalékban osztozik a két nagy párt – reagálva azt mondta: egy volt igazságügy-minisztertől különösképpen elvárható, hogy jogi tények helyett soha se hagyatkozzon pletykákra. – Akinek nem inge, ne vegye magára; én például nem is veszem magamra ezt a dolgot – mondta Orbán Viktor. – Ha bármilyen visszaélésről, háttérmegegyezésről van tudomása, amely törvénytelen, sérti az emberek érdekeit, akkor azonnal tegye meg a szükséges lépéseket – hangsúlyozta a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség elnöke hozzátéve: örülne, ha spongyát dobhatnának a történetre, mert az MDF-fel hosszabb távon szeretnének együttműködni. – Minden olyan nyilatkozat, amely morális értelemben az elevenünkbe vág, ami megkérdőjelezi a tisztességünket, anélkül, hogy egyébként erre nézve tényeket sorakoztatna föl, az hosszabb távon megrontja az együttműködést – hangsúlyozta a Fidesz elnöke, feltéve a kérdést: hogy lesz ebből összefogás, hogy lesz ebből együttműködés, hogy lesz közös kormányzás a jövőben?

A szövetség elnöke kitért Kósáné Kovács Magda kijelentésére, miszerint a Vatikán Brüsszelen keresztül be akarná kebelezni egész Európát. Mint mondta, nagyon meglepődött, részben azért, mert példátlannak tartja a szocialista politikus véleményét. – Soha sehol nem találkoztam sem az angolszász, sem a német, sem a francia közgondolkodásban azzal, hogy a katolikus egyház valami összeesküvés keretében be akarná kebelezni az egész európai intézményrendszert – mondta. – Ésszerű közéleti társat láttam mindig is az ő személyében, és ezért most meglep ez a kirohanás – jegyezte meg.

Orbán Viktor a műsorvezető azon felvetésére, miszerint a rendszerváltás óta az eddigi kormányok kitöltötték négyéves ciklusukat, azt mondta: azért volt ez eddig így, mert elfogadható módon vitték az ország ügyeit. – Nem volt az emberekben olyan érzés, hogy most és azonnal változtatnunk kell, mert nagy baj lesz. Ha nem alakul ki ilyen érzés az emberekben, akkor nem érdemes felbolygatni az eddig rendet. Ha azonban a dolgok úgy mennek tovább, ahogyan eddig haladtak, ha kiderül, hogy az európai uniós csatlakozásnak vesztese lesz az ország többsége, akkor el kell gondolkodni azon, hogyan menjünk tovább – mondta.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.