Sági János a magyar légierő új parancsnoka

Sági János dandártábornok lett a Magyar Honvédség Légierő Parancsnoksága új parancsnoka. Juhász Ferenc honvédelmi miniszter március 30-i hatállyal nevezte ki az 51 éves Sági Jánost a légierő új parancsnokává, aki mostanáig a légierő parancsnokának első helyettese volt. Sági Jánost a köztársasági elnök előléptette vezérőrnaggyá.

MTI
2004. 03. 30. 12:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A köztársasági elnök és a honvédelmi miniszter határozatát a légierő parancsnokság ünnepi állománygyűlésén ismertették kedden, Veszprémben. A köztársasági elnök március 30-i hatállyal Balogh Imre vezérőrnagyot, a Magyar Légierő Parancsnokság eddigi parancsnokát szolgálati nyugállományba helyezte, egyben előléptette altábornaggyá. A honvédelmi miniszter a légierő parancsnokság eddigi törzsfőnökét, Buckó Imre dandártábornokot ugyancsak március 30-i hatállyal a légierő parancsnok első helyettese beosztásába helyezte át. A leköszönő parancsnok érdemeit és a magyar légierő jó munkáját Iváncsik Imre, a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára méltatta, s Balogh Imrének átadta a miniszter által adományozott díszszablyát.

„Az elkövetkező években oly módon kell működtetnünk a légierőt, hogy közben a korszerűsítés nehéz, embert próbáló feladatait kell végrehajtanunk. Modernizáltuk a veszprémi központot, de a kecskeméti és a pápai repülőtér korszerűsítése is megvalósul, s felkészülünk ütemesen az új harcászati gépek fogadására, a Gripenek rendszerbe állítására és az oly sok problémával kísért háromdimenziós radarok rendszerbe állítására is”- hangsúlyozta beszédében Iváncsik Imre. Hozzátette: kisebb, de modernebb és hadra foghatóbb honvédséget akarunk, s ez a légierőre is vonatkozik. Megjegyezte: a haderőreform alakulatok áttelepítésével, helyőrségek bezárásával is jár.

Az ünnepségen Iváncsik Imre átadta a NATO szolgálati érdemérmet Sági János és Buckó Imre tábornoknak, a magyar légierő új vezetőjének és első helyettesének. Dióssy László, Veszprém polgármestere a nyugállományba vonuló Balogh Imre altábornagynak a város legmagasabb kitüntetését, a Pro Meritis aranyérmet nyújtotta át. A magyar légierő parancsnokváltó ünnepségén részt vett Szenes Zoltán altábornagy, a Honvédelmi Minisztérium Honvéd Vezérkar főnöke és Vári Gyula, a parlament honvédelmi bizottságának alelnöke is.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.