Szociáldemokrata keresztények: Kósáné katolikusellenes

A Szociáldemokrata Keresztény Szövetség felszólítja Kósáné Kovács Magdát (MSZP), országgyűlési képviselőt, hogy mondjon le mandátumáról a Hit Gyülekezet lapjában, a Hetekben tett nyilatkozata miatt.

OS
2004. 03. 30. 11:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szövetség szerint Kósáné a Magyar Szocialista Párt (az MSZMP jogutódja) kijelentésével súlyosan megsértette az emberi jogokat, a nemzetközi emberjogi egyezményeket és a magyar katolikus híveket.

A Magyar Szocialista Párt visszatér jogelődjéhez, a Magyar Szocialista Munkáspárt eszmeiségéhez, a marxista-leninista elvekhez, amikor 1961-ben több száz katolikus papot, hívőt bebörtönöztek, mert katolikus vallásra tanították a magyar fiatalokat, és nem voltak hajlandóak a marxista-leninista pogány hitre áttérni.

A Szociáldemokrata Keresztény Szövetség reméli, hogy az MSZP nem fogja üldözni és börtönbe zárni a magyar katolikus híveket, állampolgárokat azért, mert katolikus hívők. Leszögezik: aki demokrata Magyarországon, az elhatárolódik Kósáné Kovács Magda és a Magyar Szocialista Párt katolikusellenes európai parlamenti választási kampányától.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.