„Falusi vendégasztalt” az a magánember tarthatna fenn, aki saját lakóházában legfeljebb 10 székkel várja terített asztalánál a vendégeket, s kizárólag saját lakóhelye, szűkebb környéke ételeit- italait kínálná, illetve saját gazdasága és a környékbeli őstermelők mezőgazdasági termékeit dolgozná fel – mondja Sipos Jánosné, a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége alelnöke, a Falusi Turizmus Veszprém Megyei Egyesületének az elnöke.
A saját és helybeli termékeket feldolgozás nélkül is kínálhatná a falusi vendéglátó – ha egyébként megfelel a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége előírásainak és minősítéseinek -, viszont sem külföldi, sem az ország más tájairól származó ételeket-italokat nem értékesíthetne és nem kínálhatna. E tevékenység elfogadtatásával a helyi termékek forgalmát szeretnénk elősegíteni, de gazdasági jelentősége mellett nagy értéke a szolgáltatásnak, hogy megismertetné vendégeinket a helyi különlegességekkel – mondta Sipos Jánosné.
A földművelésügyi és vidékfejlesztési tárcához eljuttatott tervezet szerint a szolgáltató adómentességet élvezne évi 1 millió forint bevételig, de e kedvezményt elvesztené, ha kiderülne, hogy nem, vagy nem csak a szabályoknak megfelelő ételt-italt kínál. Sipos Jánosné elmondta: a szolgáltatás lehetőségét azoknak szeretnék megteremteni, akik nem adnak szállást a vendégeknek, de saját termésű és készítésű ételeiket, italaikat tudnák kínálni a községükbe kirándulóknak. Nyugdíjasoknak, munkanélkülieknek, háziasszonyoknak nyújtana munkalehetőséget a falusi vendégasztal – magyarázta az országos szövetség alelnöke. Hozzátette: a francia Loire-vidéken tett tanulmányútján maga is megtapasztalta, hogy az Európai Unióban elfogadott a helyi étel- és ital-különlegességeket kínáló falusi vendéglátás, amelyet ma nálunk nem tesz lehetővé a szabályozás.
A helyi különleges kínálatot később szeretnék tovább bővíteni például a népi hagyományok bemutatásával, mesemondó, vagy éppen kóstoltató foglalkoztatásával, a táji sajátosságok minél teljesebb körű hasznosításával.
Forrás: MTI-Panoráma
Nincs új a nap alatt















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!