35 milliárdos a hazai biztosítók tavalyi profitja

A magyarországi biztosító társaságok közül 2003-ban 15 biztosító összesen 7,5 milliárd forint veszteséggel zárt, 15 biztosító pedig 42,5 milliárd forintos adózás előtti eredményt ért el, így a szektor összességében tavaly 35 milliárd forint adózatlan profittal zárt – állapította meg a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) a pénzügyi intézmények működéséről szóló beszámolója.

MNO
2004. 04. 13. 18:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tavalyi összesített profit 25,1 százalékkal volt több, mint a 2002-es 28 milliárd, a felügyelet által közölt grafikon szerint a szektor profitja elsősorban két biztosító nyereségéből – a társaságok közlése szerint az Allianz Hungária és az Aegon – képződött. Javulás mutatkozott a társaságok jövedelmezőségi mutatóiban is: sajáttőke-arányos nyereségük (ROE) a 2002. évi 24,3 százalékról 24,9 százalékra, eszközarányos nyereségük 3,1 százalékról 3,3 százalékra emelkedett.

A társaságok összesített díjbevétele 2003-ban 550,4 milliárd forintra rúgott, 12,4 százalékkal haladva meg az egy évvel korábbi 489,7 milliárd forintot.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.