A Honvédelmi Minisztérium továbbra sem látja indokoltnak a katonák hazahívását – jelentette ki Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium kommunikációs főigazgató-helyettese. – Az Országgyűlés kétszer is megerősítette a szállítóalakulat mandátumát – tette hozzá Bocskai, aki szerint az alakulat hazahívása egyértelműen azt jelentené, hogy az eddigi munka hiábavaló volt. A főigazgató-helyettes hangsúlyozta: mindent megtesznek a kontingens biztonságáért.
A külügyi szóvivő mai közleményében szintén arra emlékeztet: az iraki magyar kontingens mandátumának meghosszabbítását nagy többséggel fogadta el annak idején az Országgyűlés. Jóllehet Irakban aggasztó a helyzet, meggyőződésünk, hogy a koalíció céljai fokozatosan megvalósulnak – állítja a Külügyminisztérium.
Az MDF azonban úgy véli: az iraki háborúban való magyar katonai részvétel ellentétes az Országgyűlés által elfogadott határozattal – a békefenntartásra kiképzett katonákat rendkívül súlyos szolgálatra kényszeríti a kialakult helyzet. Ezért az MDF a honvédelmi bizottság rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezi. Keleti György, a bizottság szocialista elnöke – aki, mint mondta, ma délelőtt kapta meg az MDF ezirányú levelét – úgy nyilatkozott: délután, a frakciók véleményének kikérése után dönt arról, hogy összehívja-e a bizottságot. (forrás: mtv.hu)
Reggelig várt a bokrok között a volt élettárs, vérfürdővel indult a reggel Baranyában















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!