Már rég meg kellett volna írni. Mert ugye, „mama helyén marad” – diktálta nejének az egyszeri ember valahol a magyar civilizáció peremén (on the edge) egy bensőséges nappali szobában, ám az arctalan, s igen ostoba úr köznyelve, verbális önkifejezése akaratán kívül meghódította a Mátrixot. A tömény trágársággal megtámogatott felkiáltójelek szanaszét szóródtak, beutazták a hazai kábelrengeteget: az Azbeszt című home video a hazai elszólás, kukkolás és szánalom-sztárok mozgalmának zászlóshajója lett. Valahol a Szalacsi-Uhrin végpontok között vagyunk, egy igen egyszerű koordinátarendszerben. Azért nem mondanék kettős számrendszert, mert egyrészt magam sem értek hozzá, másrészt pedig, például Szalacsi mester kettőig sem birtokolja a matekot.
Az azbeszt a feleségét állatként kezelő házigazdától származik, akit egy ködbe veszett szoba-operatőr megörökített a fazon kislányának zsúrján. A fazon pedig ideges volt, s adta az eredetit, a verbális szennyáradatba a gőzölgő agysejtek belecsúsztattak azonban egy programhibát, így a hülyeség atyja véletlenül „azbesztet” mondott, pedig mást akart. A videó felkerült a netre; először csak népszerű portálok fórumjaira, majd önálló életet kezdett. Az azbeszt, mint indulatszó először szállóige lett az internetkalózok hajókabinjaiban, majd fogalommá lett: trenddé vált és mozgalommá nőtte ki magát. Hülyeségből is lehet művészetet kreálni: unatkozó ifjak megfestették az azbeszt. hu weboldalt, erősebb idegzetű, ám gátlástalan mosolygásra vágyó netezők nyugodtan erre tévedhetnek, csak mielőtt a hangfalakat is benyomják, győződjenek meg róla, hogy erkölcsi fennhatóság nincs a szobában. Montágh Imre itt csukná be a boltot.
Emitt a polgári oldalon, bajban vagyunk, amikor az azbesztet taglaljuk, ugyanis valóban trágár az anyag, mi azonban nem az Azbeszt című – már erősen elévült – mpeg-re, hanem magára a jelenségre reflektálunk. Azaz: elég egy névtelen hely névtelen hülyéjének vadbaromsága ahhoz, hogy kommunkiációs stílust teremtsen – gyaníthatóan kitanult – városlakók között. Az azbeszt. hu a mozgalom egyik csírája, maga a honlap nem túl tartalmas, s nem is túl szellemes, ám tökéletesen összefoglalja mindazt a baromságot, ami sztárrá, és halhatatlanná tesz egy civilizációs végterméket, jelesül az azbesztet eredetileg kimondó vidéki családapát.
A honlapra illesztett elektromos tűzhely undorítóan odakozmált, olajos platnija, valamint a Bernáth/y művész úr Gépszava című fanzinjére rímelő tipográfia szép ötvözete a két „szellemi” műhelynek: ahonnan az azbeszt ered, s ahol landolt.
A szájton felsorolt linkek ezt a két világot hozzák tető alá – utalások Szalacsira és egyéb szánalmas, őskori korhősre, illetve hivatkozások ugyanitt egy urbánus szubkultúra csúcsmodern kellékeire: drum & bass és egyéb zeneszilánkok a tört ritmusok világából, autós oldalak, Mátrix.
Ahogy Azbeszt úr mondá a nejének: „henem megmontam, hogy ne gyere be meg ne gyere errehe”. Bizony, mama helyén marad.
Azbeszt – a hülyeség kóros
www.azbeszt.hu
Megvan a Manchester United új vezetőedzője, egy korábbi játékos veszi át az irányítást















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!