A másik Erdély köszön vissza

És ha már nekikezdtünk a barangolásnak, az ösvényt, színvonalat
érdemes megtartani, mert erős idefent a káosz, könnyű a tévelygés. Az esztétikai magaslatok pompásak, sehol egy vírus, egy felesleges reklámhordozó, csak maga a tökéletes szépség Korábbi kirándulásunk Szabó Zoli fotográfushoz vezetett, kisebb kitérővel onnan könnyen átjuthatunk Kiszely Krisztián birodalmába, gyakorlatilag nem is kell mást tenni, mint vehemensen odavésni a böngészősávba, hogy, aszondja, www.kiszely.hu, és be is köszön az elegancia, kérem szépen. Kiszely Krisztiánról annyit, hogy valamivel normálisabb Szabó Zoltánnál, de még mindig elég elvetemült ahhoz, hogy hibátlan fotográfiákat exponáljon odaát Erdélyben, no meg, képes távoltartani magát mindennemű giccstől, s mégis, amit csinál, az: szép. Elvégezte az Ipart az Üllőin, elnyerte a Pécsi József fotográfiai ösztöndíjat, fotózta Tolnay Klárit, és a színivilágot, de csak kicsit, mert egy verőfényes délelőttön Kolozsváron találta magát, aztán Erdély rögvest felszippantotta. Beljebb és beljebb, Székelyföldre, Feketetóra, Kommandóra, valahol Kézdiszéken meglátott egy leányt egy gyümölcsfán, úgyhogy őt még feleségül vette, aztán felnőtt ember lett, és a gyermeknevelés mellett nekiállt fotókat kiállítani. Volt/van mit. Erről tanúskodik a professzionális igényességgel összeeszkábált, flashekkel megbolondított, valóban nem mindennapi honlap, a számtalan, szépen elénkcsorgó fekete-fehér fotó, amelyek előtt el lehet gondolkodni azon, hogy Erdéllyel hogyan is állunk. Mert ugye, divat lett Erdély romantikáját fürkészni, lesni a szállásadók megalázkodását, ácsingózni az ingyen kosztért-kvártélyért, na ja, divat lett kihasználni a határon túl rekedtek szeretetét és csodálatát, jó nagy divat lett kéjelegni az erdélyi elkényeztetésben, amit „mi” kapunk odaát, a hegyek alatt; divat lett turistálkodni, kufárkodni, búcsúkat tönkretenni Erdélyben, ahol a „vendég szíves látása” olcsó anyag. S még inkább divat lett idehaza eladni az ott látottakat, árut csinálni Erdélyből, szégyenteljes giccset kreálni a becsülettel megőrzött hagyományból. Kiszely fotói a valós, másik Erdélyt mutatják meg: ahol még mindig érintetlenek a havasi legelők, de elátkozott blokkházakkal agyonvágott völgyek szabdalják az erdőket, nagyapák örökségét adják el lejmilliókért ezüstfogú, idegen gáborcigányok a vásárokban, a rozzant Daciákkal a seggük alatt; Kiszely fotóin a másik Erdély köszön vissza, ahol kiürülnek a családi szobák, üvöltve verik az időt a faliórák az elhagyott faasztalok felett, és az űrnek raknak agyagot a téglavetők a mezők szélén. A világ peremén, ahonnan lassan lelépnek a táltosnak hitt, ősz öreg székelyek. Erdélyt nem illendő Tamási, Nyírő, Wass romantikájával összemosni többé. Erdély nem nosztalgia. Erdély nem kereskedelmi portéka. Szenvedő, kisemmizett, agyonvert vidék. Ahol minden mozdulat utolsó, súlyos és megörökítendő. Köszönet Kiszely Krisztiánnak, hogy kinyitja a szemünket.
Akinek nem lenne elég a Mátrixra feltolt cucc, nyomjon egy alt+F4-et, szaladjon fel az I. kerületi Batthyány utca tetejébe, mert a Tölgyfa Galériában Kiszely és barátai a honlaphoz hasonló igényességgel eléjük tárják a fájó igazságot.

Kiszely Krisztián virtuális galériája www.kiszely.hu – Visszapillantás a legújabb korból