1982-ben járunk. Bűvöskocka-világbajnokságot rendeznek Budapesten, 54 ezer diák dolgozik a nyári építőtáborokban, évi háromezer tonna rágógumit gyárt a magyar ipar, konferencián vitatják meg, hogy a rágózás szenvedélybetegség vagy múló divat, húsz százalékkal felemelik a kenyér árát, átadják a Budapest Sportcsarnokot. A fiatalok Alföldi papucsot hordanak, hosszú hajat viselnek, és elterjedt nézet, hogy a gyakori hajmosás egészségtelen. Az állampárt az ifjúság feletti befolyásának elvesztésétől tartva igyekszik rátenni a kezét a beatklubmozgalomra. 1982 augusztusában Új hullám '82 elnevezéssel a KISZ KB szervez bemutatkozási lehetőséget új, feltörekvő zenekaroknak. Az eseményen a Dejkó fedőnevű ügynök (állambiztonsági szakszóval tmb, titkos megbízott) is részt vesz. Dejkó az egyik legszorgalmasabb tégla, 1982 és 1986 között 153 oldalnyi jelentést mond tollba tartótisztjének, Gábor Róbert rendőr hadnagynak. Dejkó széles látókörű ügynök, a Beatrice együttesre éppúgy kiterjed a figyelme, mint Szűcs Judithra vagy Karda Beátára, de még a Mignon presszóban is szolgálatot teljesít. Egy állampolgári bejelentés alapján a zongoristát figyeli, az ismert slágerek szövegébe nem csúsztat-e néhány reakciós vagy revizionista szófordulatot. (Nem.)
Fonyódi Péter Beatkorszak a pártállamban című kötetében egész sor Dejkó-anyagot jelentetett meg, a könyvből hiányzó dokumentumok egy részét pedig az érintettek kérték ki a Történeti Hivatalból. Évekig nem tudtak mit kezdeni velük, ám utóbb rájöttek, hogy egyesíteni kell dossziéikat, mert az egyenként értékelhetetlen papírok összegyűjtve beszédesek lehetnek.
Dejkó 1982. augusztus 9-én az új hullámos együttesek koncertjéről jelentve azt is elárulja, hogy ő volt a műsorvezető. Szeptember 6-án újabb nyomot hagy maga után: „jelentette, hogy a Magyar Ifjúság 36. számában Új hullámok, régi medrek címmel Mola Gyula újságíró cikket írt az 1982. augusztus 6-7-8-án Veszprém megyében megtartott Új hullám '82 elnevezésű koncertsorozatról. A cikkben nem a valóságnak megfelelő adatokat közölnek, és furcsának találja, hogy a KISZ KB lapjában félrevezetik a fiatalokat.” A Magyar Ifjúság 36. számában valóban ott a tudósítás: „Kisebb botrány volt a KFT körüli félig- meddig mesterséges huzavona. A történet előzménye, hogy a színpadon a műsorvezető, Arató András beszámolt arról, hogy Módos Péter aznap délelőtt állítólag azt nyilatkozta, a Pulzus azért nem jelent meg a kameráival, mert az itt bemutatkozó zenekarok közül csak a KFT tud muzsikálni.”
Dejkó továbbmegy, tartótisztjével azt is közli: „A cikket olvasták a KISZ KB Művelődési Osztályának munkatársai is, akik a fenti koncertet szervezték és Szabó Jánoshoz, a Magyar Ifjúság főszerkesztőjéhez azzal a kéréssel fordultak, hogy néhány soros pontosítás jelenjen meg a lap legközelebbi számában, és ott a valóságnak megfelelő tényeket közöljék.” Dejkó jól értesült, a lap következő számában valóban ott a helyreigazítás – Arató András műsorvezető aláírással. A helyreigazításban Arató a koncertről készült magnófelvétel segítségével idézi fel a beszélgetést, „melynek rajtam kívüli közreműködője (riportalanya) Trunkes András (helyesen Trunkos – A szerk.), a Rolls Frakció általam nagyra becsült vezetője volt.” (A műsorvezető rosszallását az váltotta ki, hogy a beszélgetésben valójában nem esett szó a Pulzus távol maradó kameráiról. Ám a botrány miatt a KFT valóban lemondta a fellépést.) Arató a helyreigazítását azzal zárja: „A magyar popzene már a bölcsőjénél sokat köszönhetett a KISZ-nek, a KFT talán elfelejtette ezt?”
A Heti Válasz ezek után megkereste Arató Andrást, aki kijelentette: nem kíván a 22 évvel ezelőtti eseményekkel foglalkozni. Zoltán János azonban erről másként gondolkodik. Az egykoron Erdős Péter, a Hanglemezgyártó Vállalat nagy hatalmú vezetője mellett menedzserként dolgozó Zoltán János új könyvéhez kért anyagokat a Történeti Hivataltól. Ennek során kapta meg Dejkó dossziéját, melyben meglepetésére saját nevével is találkozott.
„Elszomorított, mivel számomra egyértelművé vált a személye. A jelentésekben hétszer említ engem név szerint, és az általa rögzített beszélgetések közül többre is emlékszem. Bár a nyolcvanas évek eleje óta a PRO Menedzserirodában dolgoztam, gyakran visszajártam az Országos Rendező Irodába, melynek büféjében zenészekkel és diszkósokkal pletykaszinten beszélgettünk, ki milyen fellépésre készül. Dejkó pedig jelentette az elhangzottakat, ami azért is bántó, mert a politikai rendőrség a Beatricét nem nézte jó szemmel, ezek a rendezvények aztán rendre el is maradtak – fogalmazott Zoltán János. Karda Beáta a Heti Választól szerzett tudomást arról, hogy őt is megfigyelték. Először azt hitte, vicc az egész, mert a Heti hetesben arról poénkodtak, az ő koncertjét is figyelemmel kísérte az állambiztonság. Azért sem vette mindezt komolyan, mert dalainak soha nem volt politikai töltete. Amikor az énekesnőnek idéztünk Dejkó róla szóló jelentéséből, személyes találkozót kért tőlünk.
Dejkó 1982. november 24-én a következő jelentést adta. ”1982. november 23-án felkereste Karda Beáta. A találkozás alkalmával Karda Beáta elmondta, hogy október 15-től férjét, Som Lajost a BM szervek előzetes letartóztatásba vették. Nagyon fél, hogy férje ellen felhozott vádakat a rendőri szervek dokumentálni tudják. Az ügyvédjük Dr. Antallfy György nem sok jóval biztatja. Karda Beáta elmondta, hogy férjével az ügyvéden keresztül rendszeresen levelező kapcsolatot tart. Az ügyvéd tanácsára Som Lajos tagadja a terhére rótt bűncselekmény elkövetését. Karda Beáta továbbá elmondta tmb.-nek, hogy november 15-re őt is beidézték tanúkénti kihallgatásra, de az ügyvéd tanácsára megtagadja a vallomástételt. Karda Beáta és az egész családja nagyon kétségbe vannak esve, mert Som előzetes letartóztatását meghosszabbították.„
A baráti beszélgetés alapján készült jelentést aztán megküldték a rendőrség vizsgálati osztályára is, ugyanoda, ahol Som Lajost kihallgatták... Karda Beáta 16 éve elvált a férjétől, akit aranycsempészet miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek. Férje letartóztatásakor egyéves kislányával maradt egyedül. ”Amikor az ember bajban van, magára marad, de akkor is volt egy-két szakmabeli, és konkrétabban egy család, aki felhívott, mellém állt. Sejtem, ki volt az illető, de nem akarom elmondani, mert egy négyszemközti beszélgetésen elhangzottak amúgy sem bizonyíthatóak„ – jelentette ki. Szerencsésnek tartja, hogy az ügy részleteiről nem voltak ismeretei, mert így nem tudott túl sok ténybe belekapaszkodni a felé kinyújtott ”segítő kéz„. Ugyanakkor állítja: bár sok mindent elmondott, biztosan nem úgy, ahogy az a jelentésben szerepelt. ”Nehéz elhinnem, hogy ez nem önzetlen, baráti támasz volt, de 22 év múltán nincs bennem harag, nem várok tőle bocsánatot. A múltat lezártam, mert – egy dalom címével szólva – a Tegnap messze jár.„
Nagy Feró, a jelentések másik szereplője biztos benne, hogy Dalos személye után Dejkót is sikerült azonosítaniuk. (A lap arról beszámolt, hogy Dalos fedőnévvel egy olyan zenész jelentett, akinek az iratok szerint a sógora a P. Mobil együttes tagja. Vikidál Gyula pedig Kékesi ”Bajnok„ László testvérét vette feleségül. Úgy tudjuk, a cikk megjelenése után Vikidál felhívta Nagy Ferót, és bocsánatot kért tőle.) ”Dalos is jelentett rólam, de jóindulatú volt, nem mondott olyat, ami nem volt igaz„ – meséli Nagy Feró. ”Dejkó viszont zsigerből utált engem. Szánalmas figura, azt jelentette rólunk, hogy politikailag megbízhatatlanok, a rendszer ellenségei voltunk, de ez így nem volt igaz. Ha én a szocializmus esküdt ellensége voltam, akkor mindenki az volt.„
Dejkó jellemének tartuffe-i vonásairól sokat elárul az új hullámos fesztiválról adott jelentése: ”A résztvevők elismerően nyilatkoztak a KISZ KB-ról, hogy vállalva a kockázatot fellépési lehetőséget biztosított több engedéllyel nem rendelkező együttes számára.„ A mondat hatásaként a jelentés értékelésében – amit a politikai rendőrség fűzött az ügynök szavaihoz – már ez szerepel: ”Operatív szempontból figyelmet érdemel a Rolls Frakció együttes tevékenysége, mivel hosszabb idő óta koncertjeikre olyan személyeket hívtak meg, akik állambiztonsági szempontból a látókörünkben vannak.„
A rockerek nem nyughatnak. Tudni szeretnék, Dalos és Dejkó után ki volt a harmadik ”D„. Így most a Dobos fedőnevű ügynök után kutatnak. Sokáig azt hitték, technikusok és gépkocsivezetők figyelték a lépéseiket, s nehezen térnek napirendre afelett, hogy a besúgókat maguk között, a hosszú hajú lázadók között kell keresniük. Két évtizeddel az események után készek átírni a rocktörténelmet.
Forrás: Heti Válasz

Hoppá, XIV. Leó pápa már járt Magyarországon