Adáshiba

Az RTL Klub két óráig, a Budapest Televízió egy óráig, a TV2 pedig harminc percig kénytelen szünetelteni műsorszolgáltatását csütörtökön. Az ORTT így szankcionálta, hogy a csatornák megsértették a médiatörvény egyes rendelkezéseit.

Kovács Zita
2004. 04. 07. 12:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Holnap este nyolc órától harminc percre felfüggesztette a TV2 műsorszolgáltatási jogát az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT), mivel – indoklásuk szerint – a kereskedelmi csatorna a tavalyi év utolsó negyedében több műsorával is megsértette a médiatörvény kiskorúak védelméről szóló rendelkezéseit. Többek közt az egyik, 16 éven aluliaknak nem ajánlott tévéfilmet 10 perccel a megengedett időpont előtt kezdte sugározni a TV2, egy másik műsor pedig este 7 óra körül a börtönök szexuális életével foglalkozott – túlzottan a részletekbe menően. Több film bemutatását azért szankcionálta a médiahatóság, mert azokat nem megfelelő korhatár-kategóráiba sorolták.

Egy órára elnémul a Budapest Televízió is holnap este nyolctól, mivel egyik műsoruk olyan elemeket tartalmazott, amelyek miatt a produkciót televízióban nem lehetett volna közzétenni.

Az RTL Klubnak csütörtök délután fél öttől fél hétig kell szüneteltetnie a műsorszolgáltatást – olvasható az MTV honlapján. Az ORTT több tavalyi műsora miatt ítélte 120 perces szilenciumra az RTL Klubot. A médiahatóság megállapította, hogy az M-RTL Televízió Rt. Mónika, Balázs és Fókusz című műsoraival többször is megsértette a médiatörvény egyes passzusait. A testület a csatorna több tavaly októberi illetve novemberi műsorát is kifogásolta, elsősorban azért, mert a műsorszolgáltató által kiskorúaknak is ajánlott műsorszámokban a gyerekek szellemi és erkölcsi fejlődésére hátrányos jelenetek is voltak.

Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója elmondta, hogy nem ismerik el az ORTT döntésének jogosságát, ezért bírósághoz fordulnak. Ha a bíróság elfogadja a csatorna keresetét, akkor a halasztó hatály értelmében mégsem sötétül el csütörtökön az RTL Klub képernyője.

A TV2 és a Budapest Televízió többszöri megkeresésünkre sem válaszolt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.