A kormány nem félúton, hanem tévúton jár – jelentette ki Áder János, a Fidesz képviselőcsoportjának vezetője szerdán Budapesten.
Hozzátette, Medgyessy Péter miniszterelnöknek semmi oka nincs az elégedettségre, az ünneplésre, az öntömjénezésre – adta hírül az Info Rádió. A fideszes politikus kijelentette, az elmúlt két esztendőben visszalépés történt a 2002-es évihez képest – tette hozzá Áder János.
A Medgyessy-kormány szétverte az otthonteremtés és a szociális bérlakás rendszerét – mondta Áder János, hozzátéve, hogy amíg az előző kormány ideje alatt ötezer, addig a mostani kabinet működése alatt csak 731 bérlakás épült.
A Medgyessy-kormány már négyszer emelte a gáz árát, összesen mintegy 40 százalékkal – közölte a frakcióvezető. A politikus kijelentette, az Orbán-kormány idején a gyógyszerárak az infláció mértéke alatt emelkedtek, míg 2004 első felében már 16 százalékos volt a növekedés.
Az előző kormány idején nulla és három százalék közötti kamatra kaphattak hitelt a magyar gazdák, ma viszont jelentős a visszaesés, a gazdák válságból válságba sodródnak – mondta a Fidesz parlamenti frakcióvezetője.
Az elmúlt két évben minimum stagnált a munkanélküliség és több tízezer ember veszítette el az állását, ugyanakkor az előző négy év alatt 236 új munkahely létesült, és csökkent a munkanélküliség – jelentette ki Áder János.
(Info Rádió)
Orbán Viktor: Nálunk nincs lapítás, nincs sunnyogás + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!