A piacon lévő másik gyártó nem kapott olyan ajánlatot, amely az árcsökkentésből adódó veszteségeit kompenzálná. Tegnap egyébként már olcsóbban vásárolhattuk meg a legtöbb gyógyszert a patikákban.
Nem okozott eddig fennakadást a patikákban az új árakra való átállás – mondta Hávelné Szatmári Katalin, a Magyar Gyógyszerészkamara elnöke. Körülbelül félszáz medicinát viszont nem tudtak beszerezni tegnap a nagykereskedőktől – tette hozzá, ám ez szerinte nem jelenti feltétlenül azt, hogy ezek a készítmények hiánycikké váltak. Valószínűsíti, hogy többségüket az elkövetkező napokban be tudják majd szerezni.
A forgalom is valamivel nagyobb volt csütörtökön a szokottnál, de ez sem okozott problémát – hangsúlyozta. Karacs Péter gyógyszertárvezető tájékoztatása szerint a betegek közül sokan kérdezték: érdemes-e többet vásárolniuk egy-egy szerből az esetleges hiány miatt.
Az árcsökkentés különös helyzetet idézett elő a hazai inzulinpiacon. Felháborodására lehet számítani a gyógyszergyártók körében, a kormányzat ugyanis különalkut kötött egy inzulint forgalmazó gyógyszercéggel, a Novo Nordiskkel, hogy elkerülje a cukorbetegek számára létfontosságú orvosság hiányát.
Azután kényszerült erre a lépésre a kabinet, hogy a gyógyszerek árát „önkényesen” 15 százalékkal csökkentette, s a vállalkozás jelezte: ezen az áron már nem éri meg számára a készítményt a magyar piacon tartani.
Értesüléseink szerint az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet költségvetésének terhére több hónapra elegendő inzulinmennyiséget kötöttek le a gyártónál néhány nappal ezelőtt. Az időpontnak azért van jelentősége, mert tegnaptól már új, 15 százalékkal alacsonyabb áron vásárolhatók meg a gyógyszerek, így a szóban forgó inzulin is. A kormányzat lépése jelentős veszteségtől kíméli meg a Novo Nordisket, míg más gyártók nem részesültek hasonló jótéteményben.
A magyar betegeket egyébként két cég látja el inzulinnal: a dán illetőségű Novo Nordisk mellett a Lilly. Az utóbbi cég igazgatója, Szabó László azt mondta, hogy számukra a kormányzat nem ajánlott hasonló lehetőséget.
Családi szálak
Befagyasztás feltételekkel















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!