Bokros Lajos befejezné, amit elkezdett Magyarországon

Vissza akar térni a közéletbe Bokros Lajos egykori pénzügyminiszter, azonban nem a pozíció miatt, hanem programja megvalósítása érdekében.

MNO
2004. 04. 21. 8:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Világbank igazgatója kijelentette, hogy a lakosság jómódú részének a szolidaritás jegyében önkéntesen le kellene mondania néhány megszokott állami szolgáltatásról, mivel ezzel csökkenhetne az állami újraelosztás szerepe, és növekedhetne a gazdaság versenyképesség.

Bokros az államháztartási reform elmaradásának példájaként hozta fel a nyugat-európai államokat, ahol az már kikezdte a szolidaritást és számos ország költségvetési egyensúlyát is.

Az adórendszer kapcsán a volt pénzügyminiszter kifejtette, hogy ideális rendszer nincsen, csak optimális. Vagyis Svédország esetében a választások bizonyították, hogy ország polgárainak többsége elfogadja, sőt fontosnak tartja az állami elvonás magas szintjét, míg Szlovákiában azt ismerték fel, hogy ott a többség kevesebbet és átláthatóbb módon kíván adózni, így lett valamennyi adókulcs egységesen 19 százalékos. Ezért Magyarországon sem a szlovák példát kellene követni, hanem egy igényekhez és a megváltozott feltételrendszerhez alakított adórendszert kell kialakítani.

Forrás: tozsdeforum.hu

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.