Bács-Kiskun megyében Baján, az 55 és 51-es számú főutak
találkozásánál lévő körforgalmi csomópont mellett mintegy 25
szerelvénnyel sorakoztak fel a Duna-híd felé vezető útszakasz
félpályáján. Baranya megyében Szentlőrincnél 20 teherautóval, mintegy 300 méter hosszan zárták le a 6-os út Pécsre vezető fél pályáját. Fejér megyében 19 pótkocsis teherautóval zárták le a 63-as út mintegy 1,3 kilométeres szakaszát Cece külterületén. Tolna megyében a 6-os számú főút sötétvölgyi elágazásánál pedig
10-15 tehergépkocsi zárta el a félpályát.
Tóth József, a Fejér megyei fuvarozók képviselője elmondta: 6-7 éve változatlanul tonna/kilométerenként 8,50 forintot
számlázhatnak a fuvarozásért, a szállítás költségei pedig
többszörösére nőttek. Drágult a gázolaj, és csak a
kötelező autópálya használat évi 140 ezer forinttal növelte meg a
fuvarozók kiadásait. A demonstrációval azt szeretnék elérni, hogy a tonna/kilométer díjat legalább 14-15 forintra emeljék. Továbbá fel akarják hívni a figyelmet, hogy az európai uniós csatlakozás után a külföldi szállítók előtt fokozottan megnyíló hazai szállítási piacon
hátrányba kerülnek a magyarországi szállítók.
A fuvarozók a kormánytól várnak segítséget ahhoz, hogy a jövőben 15 forint/tonnakilométer díjért szállíthassanak. Ha az e heti
demonstrációk nem vezetnek eredményre, május 10-én Budapestre vonulnak. (mtv.hu)
Putyin magasabb fokozatra állítja az orosz gazdaságot?















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!