El Nacional
Venezuela nem Granada – jelentette ki a kubai elnök, Fidel Castro a venezuelai elnök, Hugo Chávez elleni sikertelen puccs második évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen. A venezuelai nagykövetség által Kubában szervezett rendezvényen Castro arra a Karib-tengeri kis szigetre utalt, amelyet 1983-ban amerikai katonák megszálltak. Beszédében hangsúlyozta: egy Venezuela elleni agresszió egész Latin-Amerika elleni agresszió.
A 2002. április 11-12-ei eseményekről, amikor civil-katonai erők egy napra eltávolították Hugo Chávez elnököt a hatalomból, és 13-áról, amikor visszakerült, Castro azt mondta: az a három nap történelmi jelentőségű, dicsőséges, ugyanakkor szomorú és feledhetetlen a venezuelaiak és a kubaiak számára”.
Venezuelának számolni kell az észak-amerikai néppel is, de – tette hozzá Castro – „George W. Bush a kubai–amerikai maffia által szervezett csalás révén jutott a Fehér Házba” – írja a venezuelai El Nacional.
ABC
A madridi lap szerint a spanyol királyi család meglátogatta tegnap a március 11-ei merénylet tizenhét túlélőjét, akiket még a Gregorio Marañón Kórházban ápolnak.
A királyi párt az egészségügyi miniszter és a kórház igazgatója is elkísérte a traumatológiára, a plasztikai sebészetre és a fül-orr-gégészetre, ahol elbeszélgettek tizennégy túlélővel. Hármójukhoz nem mehettek be, mert még súlyos az állapotuk.
A kilenc spanyol, hat román, egy lengyel és egy moldáviai megköszönte a bátorítást és támogatást.
A miniszter asszony megelégedettségét fejezte ki a terrortámadás utáni munkáért, amelyet az egészségügyi központok végeztek a több mint kétezer sérült ellátására, bár „sajnálatunkra közülük tizenheten meghaltak”, mondta.
A királyi család a vonatrobbantások óta többször is kifejezte tiltakozását a terrorcselekmények ellen hivatalosan és személyesen részt vett a március 12-ei madridi demonstráción.
Orbán Viktor: Csipkerózsikából Csipke Józsika, anya és apa helyett két anya















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!