Mindössze 2,9 százalékkal nőtt tavaly a bruttó hazai termék (GDP). 2003 utolsó negyedévében ennél valamivel magasabb, 3,6 százalékos volt a növekedés, míg a harmadik negyedévi 2,9 százalékos volt – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb jelentéséből. 2003-ban a GDP értéke folyó áron 18 574 milliárd forint volt. Egy főre vetítve a bruttó hazai termék összege eléri az 1 millió 834 ezer forintot.
Az október-december hónapokban tapasztalt gazdasági élénküléshez termelési oldalról elsősorban az ipar teljesítményének gyorsuló növekedése járult hozzá – állapítja meg a hivatal.
A mezőgazdaság, ipar és építőipar hozzáadott értéke a tavalyi év utolsó három hónapjában 3,8 százalékkal nőtt 2002 azonos időszakához viszonyítva, ami elsősorban az ipar bővülő teljesítményéből adódott. A feldolgozóipar hozzáadott értéke az átlagosnál gyorsabban, 6,7 százalékkal, míg az építőipar 4,2 százalékkal nőtt – a mezőgazdaság viszont 4,8 százalékkal visszaesett. A tavalyi év egészét nézve az árutermelő ágazatok hozzáadott értéke 1,5 százalékkal haladta meg a 2002-est.
A szolgáltatások bruttó hozzáadott értéke (a 2002-es adathoz viszonyítva) 3 százalékkal bővült a negyedik negyedévben, ám így is alacsonyabb volt, mint az egész éves növekedés (3,4 százalék). Október-november hónapokban a legnagyobb mértékben (4,1 százalék) a pénzügyi tevékenység és ingatlanügyletek teljesítménye nőtt, legkevésbé (1,2 százalék) a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás ágazat.
A reálereset-növekedés drasztikusan, az első negyedévi 14 százalékról 3 százalék alá süllyedt október-december hónapokra. Ezzel párhuzamosan csökkent a háztartások fogyasztási kiadásainak korábbi dinamikus növekedése, s emelkedett a megtakarítási hajlandóság. A teljes tavalyi évet tekintve a háztartások fogyasztási kiadása jóval alacsonyabb mértékben nőtt, mint tavalyelőtt – 2002-ben az emelkedés 10,3 százalék, míg 2003-ban 7,6 százalék volt. A kormányzattól és a non-profit intézményektől származó természetbeni juttatások az előző év azonos időszakához viszonyítva a negyedik negyedévben 0,4 százalékkal, az év egészében az előzetes számítások szerint 1,8 százalékkal növekedtek. Ezen adatok tükrében a háztartások végső fogyasztása október-december hónapokban 4,4 százalékkal, az év egészében pedig 6,5 százalékkal emelkedett a 2002-es adatokhoz képest.
Az áruk és szolgáltatások exportja a 2003 első három negyedévében megfigyelt kis mértékű növekedés után felgyorsult, a negyedik negyedévben 17 százalékkal, a tavalyi év egészében pedig 7,2 százalékkal növekedett. Az import október-december hónapokban az exporténál kisebb ütemben, 13,4 százalékkal, 2003-ban pedig az exportét meghaladó ütemben, 10,3 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához viszonyítva.
A szezonálisan kiigazított adatok szerint 2003 utolsó negyedévében a növekedés 1 százalék volt az előző negyedévhez képest – jegyzi meg a KSH. Az árutermelő ágazatok teljesítménye 1,4 százalékkal javult, ezen belül a mezőgazdaságé csökkent, míg az iparé és az építőiparé nőtt. A szolgáltatások hozzáadott értéke 0,5 százalékkal bővült az előző negyedévhez viszonyítva. A szolgáltatási ágazatok közül a közigazgatás, oktatás, egészségügy stagnált.
A szezonálisan kiigazított adatok alapján a tavalyi év utolsó három hónapjában a háztartások tényleges fogyasztása 0,6 százalékkal nőtt 2003. a harmadik negyedévéhez képest. A végső fogyasztás 0,7 százalékkal emelkedett az előző negyedévhez viszonyítva. A bruttó felhalmozás 10 százalékos csökkenést mutatott az előző negyedévhez képest. A belföldi felhasználás mindezek következtében 1,9 százalékkal csökkent. Az export 4, az import pedig 1,8 százalékkal nőtt 2003. harmadik negyedévéhez viszonyítva a szezonálisan kiigazított adatok szerint – számol be a KSH.
Sorsdöntő órák következnek Grönland számára















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!