„Ha pedig hatvan százalékos lesz a részvétel, akkor a nyolcmillió magyar választópolgárból 4,8 millió fog szavazni. Ennek az öt százaléka 240 ezer fő, ami nagyon sok szavazat, annyit a kis pártok nem fognak tudni összegyűjteni” – mondta a szövetség európai parlamenti listájának vezetője Gyulán, egy választási fórumot megelőző sajtótájékoztatón.
Hozzátette: a kisebb pártoknak nincs ennyi biztos szavazójuk, ezért nem a lenézés, vagy ijesztgetés, hanem a realitás mondatja velem, hogy a két nagy párton kívül nincs még valaki, aki 240 ezer szavazatot össze tud gyűjteni.
Schmitt Pál szerint a kisebb pártok amellett kardoskodnak, hogy minél alacsonyabb legyen a részvétel, mert abban érdekeltek. Példaként az ötven százalékos részvételi arányt említette, amely esetben „az a bizonyos bekerülési arány már csak 200 ezer szavazatot jelent”.
A választások esélyeit latolgatva kifejezte meggyőződését, hogy június 13-án az összes szavazatok több mint a felét a Fidesz-MPSZ listája kapja, s ezáltal legkevesebb 12 mandátumot szerez – adta hírül az mtv.hu.
Trump légicsapásokat helyezett kilátásba, Izrael pedig csatlakozna hozzá















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!