Szerda este az FC Porto a Deportivo La Corunát fogadja a BL elődöntő első mérkőzésén.
AS Monaco (francia)–Chelsea (angol)
Monaco, 20:45 óra, vezeti: Meier (svájci)
A várható kezdőcsapatok:
AS Monaco: Roma – Ibarra, Givet, Rodriguez, Evra – Bernardi, Zikosz, Rothen, Giuly – Morientes, Prso
Chelsea: Ambrosio – Melchiot, Desailly, Terry, Bridge – Gronkjaer, Lampard, Parker vagy Makelele – J. Cole – Crespo, Hasselbaink vagy Gudjohnsen
Mint emlékezetes: két héttel ezelőtt az AS Monaco és a Chelsea is csodát tett, a 3-1-es, illetve 2-1-es diadallal, s a továbbjutással a Real Madrid, illetve az Arsenal ellen.
A bajnoki címért küzdő, harmadik BL-elődöntőjére készülő Monaco már eddig is messze felülmúlta a várakozásokat, de a Real Madrid búcsúztatását követően a szakvezetés, a futballisták és a szurkolók is abban bíznak, hogy a londoniak sem jelenthetnek akadályt. Didier Deschamps vezetőedző számára ráadásul külön csemegét jelent a Chelsea elleni párharc, mert játékosként néhány évvel ezelőtt még a Stamford Bridge volt az otthona. Ráadásul az 1998-as világbajnokság döntőjében Deschamps csapattársa volt Marcel Desailly-nak, aki jelenleg a londoni alakulat kapitánya…
– Nehéz feladat vár ránk, a Chelsea tudásáról mindent elárul, hogy bejutott az elődöntőbe. Ráadásul idegenben minden mérkőzését megnyerte a Bajnokok Ligájában, vendégként és hazai pályán összesen öt gólt kapott. Keretükben rengeteg kiváló idegenlégiós található – méltatta az „angol” együttest a világ- és Európa-bajnok Deschamps.
A francia csapat erejét mutatja, hogy az előző hat hazai BL-meccséből ötöt megnyert, s csupán a PSV Eindhoven ellen játszott döntetlent. Hogy hazai pályán mennyire félelmetes a Deschamps-legyénység, elég arra gondolni, hogy 8-3-mal küldte haza a Deportivo La Corunát… A BL másik ági elődöntősét… Azt a csapatot, amely a Juventust és a Milant is kiejtette…
Persze a Chelsea-nek sem kétségbe esnie, hiszen utolsó hat idegenbeli meccsét kivétel nélkül megnyerte, győzött Stuttgartban, a Highbury-ben, az Arsenal otthonában és például Rómában, a Lazio ellen. Itt nem is akárhogyan, 4-0-ra…
A Chelsea ugyanakkor igyekszik tompítani azokon a vélekedéseken, amelyek a párharc toronymagas esélyesének tartják. A londoniak kiemelik: az AS Monaco öt hazai BL-találkozóján 17 gólt szerzett, 8-3-ra legyőzte a szintén elődöntős Deportivo La Corunát, s ötször talált két meccsen a Real Madrid kapujába.
– Jó csapat vár ránk, remek játékosokkal, négy csodálatos csatárral – szögezte le Claudio Ranieri, a Chelsea vezetőedzője. – Bal oldalon Jerome Rothen támad, aki fantasztikus szélső. Jobbról Ludovic Giuly rohamozza az ellenfél kapuját, csak Gianfranco Zolához tudom hasonlítani, egyszerűen varázsló. Nagyon, nagyon jó csapattal találkozunk, pezsgő-futballt játszanak!
Az angol főváros csapata az Arsenal legyőzése óta nem remekel, három – köztük két hazai – bajnokin mindössze két pontot szerzett, vagyis kissé megtorpant. Most az is nehezíti Ranieri dolgát, hogy sérülés miatt Damien Duff és William Gallas sem léphet pályára, s Claude Makelele szereplése is kérdéses.
Egymás elleni mérleg: először találkoznak Az AS Monaco mérlege angol csapatok ellen: összesen: 3 győzelem, 2 döntetlen, 1 vereség (gólkülönbség: 6-4) hazai pályán: 1 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség (gólkülönbség: 3-3) A Chelsea mérlege a francia csapatok ellen: összesen: 1 győzelem, 1 vereség (gólkülönbség: 1-1) idegenben: 1 vereség (gólkülönbség: 0-1)
Putyin magasabb fokozatra állítja az orosz gazdaságot?















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!