Medgyessy Péter miniszterelnök szavahihetőségét is megkérdőjelezi, hogy Gyurcsány Ferenc még mindig gyermek-, ifjúsági és sportminiszter – mondta mai sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter fideszes országgyűlési képviselő.
Több minisztérium vezetői adtak tájékoztatást a Gyurcsány Ferenc kapcsolati hálózatába tartozó cégek állami megrendeléseiről, az eddigi feldolgozás alapján mintegy 1 milliárd forintot fedeztek fel – mondta Szijjártó.
Ez az 1 milliárd forint harmincszorosa annak a 30 millió forintnak, amely miatt Kiss Elemér kancellária miniszternek távoznia kellett posztjáról, az ő érdekeltségét is tartalmazó ügyvédi irodától történt állami megrendelés után. A fideszes politikus korábbi sajtótájékoztatói alkalmával Gyurcsány Ferenc magyarázat helyett perrel fenyegetőzött.
Szijjártó Péter tájékoztatása szerint az érintett cégek között szerepel a Budapest Airport Rt.-t, amelynek a miniszter anyósa, Apró Piroska az igazgatósági elnöke, továbbá a Szikra Lapnyomda Rt., a Perfekt Kft. is. Szijjártó Péter emlékztetett: a miniszter két évvel ezelőtt megígérte: nem fog tevékenykedni vállalataiban, és nem üzletel az állammal.
Maduro bukása után új korszak jöhet Venezuelában















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!