Elhunyt Akar László

Életének 83. évében elhunyt idősebb Akar László, a Pénzügyminisztérium nyugalomba vonult főosztályvezetője – közölte a Pénzügyminisztérium.

MNO
2004. 04. 09. 11:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Akar László pályafutását a Külkereskedelmi Minisztériumban kezdte 1949-ben. A Pénzügyminisztériumban 1968-tól nyugállományba vonulásáig, 1984-ig dolgozott, ahol a nemzetközi kapcsolatok fejlesztésével foglalkozott.

Ez volt az az időszak Magyarország legújabb kori történelmében, amikor több évtizedes elzárkózás után sikerült nyitni külföld felé, megalapozni, fejleszteni a nemzetközi, pénzügyi kapcsolatokat – áll a közleményben. Aktívan részt vett a 70-es években Magyarország GATT-csatlakozásának (Általános Vámtarifa és Kereskedelmi Egyezmény) előkészítésében, a kettős adóztatást kizáró nemzetközi egyezmények megkötésében.

Lényeges eseménye volt ennek az időszaknak, hogy Magyarországnak az Amerikai Egyesült Államokkal sikerült rendeznie a korábbi nyitott kérdéseket. A vagyonjogi megállapodás előkészítésében a Pénzügyminisztériumnak, s Akar Lászlónak meghatározó szerepe volt. Ezt követően nyílhattak meg a külföldi hitelforrások, indulhatott fejlődésnek a tengerentúli külkereskedelem.

Ugyancsak részt vett abban az előkészítő munkában, amelynek eredményeként Magyarország a 80-as évek elején csatlakozott az ENSZ két szakosított nemzetközi pénzügyi intézményéhez, a Nemzetközi Valutaalaphoz és a Világbankhoz.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.