A magyar-jordán kettős állampolgárságú férfi letartóztatásáról a Budai Központi Kerületi Bíróság hozott határozatot – jelentette a HavariaPress.
A férfival szemben a rendőrség közveszélyokozás előkészülete miatt indított büntetőeljárást. A bíróság megállapította: az eddigi adatok alapján a gyanúsított cselekménye közveszélyokozás előkészülete bűntettének, sőt terrorcselekmény előkészülete bűntettének megállapítására is alkalmas lehet, amennyiben bizonyítani tudják.
A bíróság a cselekmény kimagasló tárgyi súlyával indokolta a döntést, illetve tekintettel volt a várható büntetés mértékére, valamint a férfi kiterjedt, vallási alapú kapcsolataira. Tartani lehet továbbá a szökéstől és elrejtőzéstől is.
Az is veszélyes lehet, hogy az ismeretlenül maradt vagy ismeretlen helyen tartózkodó társait befolyásolva veszélyeztetné az eljárás sikerét, vagy véghezvinné az általa előkészített bűncselekményt.
A végzés ellen a gyanúsított védője fellebbezett, így az még nem jogerős – tudósít a HavariaPress.
Orbán Viktor: Ameddig ők vergődnek, mi tesszük a dolgunkat















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!