Vasárnap délután egy több főből álló csoport érkezett a Fejér megyei település Lavotta utcájába, ahol egy napok óta tartó vita végére akartak pontot tenni.
A kialakult szóváltás során a ház egyik lakója vasvillával mellbeszúrta Ladával érkező egyik haragosát, akit a kiérkező mentők nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléssel szállítottak kórházba. Az autó vezetője emiatt az udvaron összeverődött csoportba hajtott, és elgázolta az egyik ott lakó nőt, aki súlyos sérülést szenvedett. A támadók ezután gépkocsijukkal elmenekültek, de a kiérkező rendőrök hamarosan azonosították és elfogták őket.
Emberölés kísérletének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást a kocsit vezető 21 éves ercsi fiatalember ellen. A vasvillát használó 36 esztendős ugyancsak helybéli férfit életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt hallgatták ki.
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság mindkét személyt őrizetbe vette, a körülmények és szerepek pontos feltárására a szakértők bevonásával vizsgálatot indított.
Új emblémát vezet be az autóin az egyik legnagyobb japán gyártó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!