MDF tagok etikai eljárást kezdeményeztek a párt Országos Etikai Bizottságánál Dávid Ibolya elnökkel szemben. Az elnök azon magatartását tartják súlyos etikai vétségnek, mellyel a nagy nyilvánosság előtt, folytatólagosan, tudatosan azt a látszatot kelti, hogy a Fórum politikájával azonos mindaz, amit az elnök olvasmányélményeiből merítve, minden bizonyíték nélkül hangoztat. Az etikai eljárást kezdeményezők szerint elődeihez méltóan kellene megnyilvánulnia a pártelnöknek.
2004. március 20-án tartotta a Magyar Demokrata Fórum a kampánynyitó nagygyűlését. A gyűlés egyik szónoka az MDF Elnöke, Dávid Ibolya volt. Kampány beszédében – mint utóbb 2004. március 23-án este a Kossuth Rádió Háttér című műsorában kijelentette – a saját olvasmány élményeiből származó információkat, mint tényeket állított, testületi felhatalmazás nélkül, azt a látszatot keltve, mintha ezen kijelentések az MDF testületei által is elfogadott, a párt programját meghatározó nézetek lennének.Vádaskodó állításait – mint utóbb a tömegkommunikációban elhangzott nyilatkozataiból kitűntek – hitelt érdemlő bizonyítékok ismerete nélkül tette meg – áll az Etikai Bizottsághoz küldött levélben.
Újabb botrány rajzolódik von der Leyen körül, beperelték















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!