Felfüggesztették az őrsparancsnokot Medgyessy miatt

Minden következmény nélkül megúszhatta volna cselekményét a kormányfői konvojt követő fiatalember, ha nem hiányzik az autó forgalmija és zöldkártyája.

MNO
2004. 04. 24. 7:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A sebességtúllépést ugyanis nem dokumentálták a rendőrök, s arra sem volt adat, hogy bárkit veszélyeztetett volna azáltal, hogy „rátapadt” a konvojt záró biztosító járműre. Mint ismeretes: a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság járőreinek kellett megállítania egy olyan autót, amely hosszan és a megengedett távolságot nem betartva, gyanúsan követte a Medgyessy Pétert szállító autókonvojt.

Az igazoltatás során derült ki, hogy a kocsi sofőrje egy magyar nevű, magyar állampolgársággal bíró, de iraki születésű férfi.

Ezért a Pest megye főkapitányának utasítására csütörtökön felfüggesztették beosztásából, s fegyelmi eljárást indítottak az ellen az őrsparancsnok ellen, aki éppen a védett vezető áthaladásának idejére adta ki beosztottjainak a pihenőidőt – adta hírül a ma.hu.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.