Félmillió euró volt az arab fogorvos számláján

Majdnem félmillió eurót zárolt a Fővárosi Főügyészség Saleh Tayser fogorvos számláján, akit terrorista előkészületek miatt vettek őrizetbe - tudta meg a HírTv.

MNO
2004. 04. 15. 18:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A férfi eredetileg a Bartók Béla úti mecset bővítésére, felújítására kapta a pénzt a szaúd-arábiai Haramain jótékonysági szervezettől. Az Arabija tévé szerint ugyanakkor a szervezetet többször is meggyanúsították azzal, hogy támogatást nyújt az al-Kaidának.

Tegnap már a belügyminiszter is elismerte, hogy van összefüggés az izraeli államelnök látogatása és a Saleh Tayser letartóztatása között.

Az Arabija televízió szerint a szaudi szervezet szoros kapcsolatot tart fent az al-Kaidaval.

A rendőrség márciusban fogott el egy arab autótolvajt, ő hívta fel a hatóságok figyelmét a fogorvosra, hogy imaházában zsidók meggyilkolására szólította fel híveit.

A hívek vélekedése szerint azonban arról van szó, hogy a Bolek Zoltán vezette Magyar Iszlám Közösség anyagi szempontok miatt lejáratja a többi magyar iszlám szervezetet, köztük Tayser doktort is – adta hírül a HírTv.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.