A Nemzeti Petíció sikerét mutatja, hogy eddig már 250 ezer ember támogatta aláírásával. A Fiatal Baloldal képviselői őket, a Petíciót támogató jóindulatú és becsületes embereket támadják akkor, amikor kétségbe vonják a kezdeményezés törvényességét – reagált a Fidelitas Országos Elnöksége Zuschlag János (MSZP) mai kijelentéseire. A szocialista politikus csalással vádolta meg a Fideszt a nemzeti petíció kapcsán. Az MSZP szerint a Fidesz székházában egy nap alatt 19.200 aláírást készíthetnek az internet segítségével.
A Fidelitas közleménye leszögezi: az MSZP olyan emberek tisztességét kérdőjelezi meg, akik mindennapjaik biztonsága érdekében fordulnak kéréssel a kormányhoz. – Meggyőződésünk szerint az otthonteremtés, a gazdák és a vállalkozók támogatása valamint a munkahelyek biztonsága nem pártpolitikai kérdések, ezért különösen szomorú, hogy a fiatal szocialisták az ezekről szóló valódi párbeszéd helyett az üres vádaskodást választják.
A Fidelitas ebben az értelmetlen és színvonaltalan vitában nem kíván részt venni, azonban ahogyan eddig, úgy ezután is, mindig készen áll majd, hogy bárkivel szót váltson a Nemzeti Petíció tartalmi kérdéseiről – hangsúlyozzák.
Marozsán Fábián megakadályozta a címvédést, még nehezebb riválissal folytatja + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!