Fidesz: Kósáné nézetei hazánk uniós pozícióit rontják

A Fidesz–Magyar Polgári Szövetség az alábbi közleményt juttatta el szerkesztőségünkbe:

MNO
2004. 04. 06. 18:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Félő, hogy a szocialista párt azonosul azokkal az előítéletes nézetekkel, amelyeket Kósáné Kovács Magda képvisel, és amelyek Magyarország pozícióit rontják az unión belül. Az ügy Kósáné Kovács Magda magánügye lenne, de a politikus az MSZP uniós listáján biztos befutó helyen szerepel, és pártja nem határolódott el tőle egyértelműen. Kósáné Kovács Magda teljesen elvesztette az arányérzékét azzal, hogy megtámadta a Vatikánt, az Európai Uniót és az Európai Bizottság elnökét, Romano Prodit, aki egy mérsékelt szociáldemokrata baloldali politikus.

Csak egy meggondolatlan politikus tesz ilyen előítéletes nyilatkozatot azzal a céllal, hogy katolikusellenes csoportokat próbáljon megnyerni. Súlyosan előítéletes „Vatikán-fóbiás” gondolkodásmódra utal, egyben sértő és nevetséges azt állítani, hogy a katolikus egyház bármiben is emlékeztet az iszlám fundamentalizmusra.

Úgy látszik azonban, hogy Kósáné Kovács Magda ragaszkodik saját korábbi nyilatkozatához, amellyel megbántotta a hívő emberek jórészét. A nagyobbik baj azonban az, hogy a politikus akarva – akaratlanul súlyosan megosztja a társadalmat.

Azzal, hogy az MSZP politikusa személyesen a pápát, illetve a pápa által adományozott kitüntetést megtámadta csak teljes hozzá nem értését bizonyítja. Teljesen abszurd, amire Kósáné ragadtatja magát, hiszen egy ilyen magas kitüntetés átfutási ideje több mint egy év, és a felterjesztést még Karl-Josef Rauber korábbi apostoli nuncius tette. Nevetséges feltételezni, hogy II. János Pál pápa annak alapján dönt, hogy éppen milyen választás van az adott országban. Az MSZP-s politikus súlyosan megsértette II. János Pál pápa személyét, hiszen ez az egyházfő személyes kitüntetése.
Szomorú, hogy Kósáné ezzel megpróbálja lerombolni azt az örömöt és büszkeséget, amit az egész országnak kellene éreznie, hiszen ez a kitüntetés az egész magyar nemzetnek szól.

Semjén Zsolt
országgyűlési képviselő
Fidesz

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.