Hosszú évek után a szocialisták kormányzása alatt fordul elő, hogy a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának költségvetése reálértékben csökkent. Hiller István miniszter első költségvetése a kudarc költségvetése. A költségvetési szigorítások mellett a szocialista-szabad demokrata képviselők (a Fidesz javaslatai ellenében) a kulturális intézmények, szervezetek költségvetését durván csökkentő adótörvényeket fogadtak el. Nehéz év vár a kultúrára – olvasható a Fidesz közleményében.
Az önkormányzati kulturális intézmények is lényegesen kevesebb központi támogatást kapnak ebben az évben. Debrecenben csak a Csokonai Színház esetében ez körülbelül 50 millió forintos elvonást jelent. Külön szomorú, hogy a szocialisták nem támogatták a debreceni kulturális fejlesztéseket célzó fideszes költségvetési módosító indítványokat sem. Most a címzett támogatásokkal biztosított kulturális beruházások között nem találni egyetlen egy ellenzéki vezetésű önkormányzat támogatását sem, pedig a pályázatok negyede ellenzéki vezetésű településről érkezett. Így a szocialisták már megint kihagyták Debrecent a központi támogatások közül.
A Fidesz szeretne ezen változtatni. Szívesen részt vettek volna Hiller István bármelyik debreceni programján. A miniszter azonban Debrecen egyéni országgyűlési képviselőit – ellentétben másokkal – egyetlen egy debreceni programjára sem hívta meg. Ezért a Fidesz a Parlamentben írásbeli kérdéseket intéz a miniszter úrhoz arról például, hogy Hiller István debreceni szakmai vagy politikai programjaira miért nem kaptak meghívót a város országgyűlési képviselői? Kíváncsiak arra is, miért csak 6,7 százalékkal nő a minisztérium költségvetése a miniszter bombasztikus bejelentései ellenére? Miért a kulturális intézményeket súlyosan sértő adótörvényeket fogadtak el a szocialisták? Miért nem ellentételezik teljes körűen az intézmények költségvetéséből emiatt kieső összegeket? Miért szavazták le a miniszter és a szocialisták a fideszes teljes körű ellentételezési javaslatokat? Miközben a debreceni önkormányzat saját erejéből biztosít kulturális támogatást, mikor támogatja már végre igazán a vidéki kultúrát, a debreceni intézményeket a szocialista kormány? – olvasható Halász János és Pósán László közleményében
Orbán Viktor: Nálunk nincs lapítás, nincs sunnyogás + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!