A budapestieket nem lehet üres ígérgetésekkel megtéveszteni. A Demszky Gábor vezette szabad demokrata, szocialista városvezető többség kampányígéreteivel szemben a közelmúltban árdrágító, megszorító csomagot fogadott el, ezáltal súlyos létbizonytalanságba taszította családok, idősek százezreit. A Fidesz–MKDSZ fővárosi képviselőcsoportja ezért az alábbiakat ajánlja megfontolásra a budapestieknek a főpolgármester felett kimondandó júniusi ítélet meghozatala előtt:
Érdemes-e az a Demszky Gábor a fővárosiak bizalmára, akinek pártja immár 14 éve kétkulacsos kampánypolitizálást folytat? A párt, amelynek „elvhű” vezetői 1990-ben úgy nyilatkoztak: „Mi most is csak azt tudjuk hangsúlyozni, hogy mely pártokkal nem vagyunk hajlandók koalícióra lépni. Ezek: az MSZMP, az MSZP, a Hazafias Választási Koalíció és minden olyan álfüggetlen párt, amely ebből a hatalmi struktúrából nőtt ki”.
Akik 1994-ben mégis három lépésben hátráltak ki korábbi ígéreteik érvénye alól, s léptek Horn Gyula pártjával kormányra. Akik 2002. júniusában a D-209-es SZT tisztet, és vele együtt a miniszteri bársonyszékeket választották az elvek helyett. Akik 2004. márciusában csak távol a miniszterelnöktől merték közjogi kalandozásait bírálni, ám a Parlamentben nem vállalták szavaikat.
Hihetünk-e ezek után az SZDSZ-nek, hihetünk-e Demszky Gábor főpolgármester adott szavának, ha ő még saját aláírását is megtagadja? Vajon Kenedi János kritikája helyett miért áll utólag a szocialista miniszterelnök és a be nem tartott ígéretek oldalára?
Demszky pártja nem szabad, nem demokrata csupán egy kicsi, érdekérvényesítésre képtelen érdekközösség. Ha a főpolgármester még saját párttársainak támogatását sem tudta megszerezni ÁFA koncepciójának elfogadtatásához, akkor a pénteken bejelentett és az összes parlamenti párt támogatására számító pr-ízű adócharta javaslatát sem lehet komoly felvetésként kezelni, az nem több puszta választási manővernél – olvasható a Fidesz–MKDSZ közleményében.
Új emblémát vezet be az autóin az egyik legnagyobb japán gyártó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!