Gál J. másra fordította a szót

Egyes információk szerint a kampány utolsó hónapjában a kormányt alárendelik Ron Werber tanácsadó és Tóbiás József irányításának. Gál J. Zoltán ezzel kapcsolatban a mai kormányszóvivői tájékoztatón kijelentette: csacsiság, majd másra fordította a szót.

MNO
2004. 04. 14. 18:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormány mai ülésén döntött arról, hogy 2004-ben 430 millió forintos támogatással elkezdődik a Duna-Tisza közi homokhátság vízháztartásának rendbetétele – közölte Gál J. Zoltán az ülést követő sajtótájékoztatón. A kormányszóvivő elmondta: a következő öt évben csaknem 10 milliárd forint költségvetési és 10 milliárd forint uniós forrást fordítanak a terület fejlesztésére.

A kormány rendeletet hozott a postai szolgáltatásokról. Ennek értelmében a postai ablakok számát az igénybevétel mértékének megfelelően kell kialakítani oly módon, hogy a várakozási idő a legforgalmasabb órában se haladja meg átlagosan a tizenöt percet, különben a posta köteles új ablakot nyitni vagy munkaszervezéssel orvosolni a problémát – mondta a szóvivő.

A kormány megerősítette: élni fog az európai uniós csatlakozási szerződésben rögzített viszonosság alkalmazásával a munkaerőpiacon. A szóvivő emlékeztetett: az elmúlt időszakban több jelenlegi EU-tagállam is jelezte, hogy Magyarország csatlakozását követően szigorítja a magyar állampolgárok munkavállalási feltételeit.

A kormány kiterjesztette az egyes erőszakos bűncselekmények áldozatainak kárenyhítését szabályozó rendelet személyi hatályát az EU-tagállamok állampolgáraira. A módosítás megteremti továbbá a külföldön bűncselekmény elszenvedése miatt bajba jutott magyar állampolgár megsegítését, pénzbeli támogatásának lehetőségét is, amennyiben a külföldi állam semmilyen támogatást nem nyújt.

- A magyar adóalanyok is kérhetnek adó-visszatérítést az EU egész területén – közölte Gál J. Zoltán. – A külföldi vállalkozások esetében minden uniós, valamint svájci és liechtensteini adóalany jogosult adó-visszatérítésre, cserébe a magyar adóalanyok is kérhetnek adó-visszatérítést az EU egész területén – mondta.

- Jó lenne, ha Pokorni Zoltán is tudomásul venné, hogy nem ő és nem a Fidesz kormányozza az országot, bár ők ezt nagyon szeretnék – jelentette ki a kormányszóvivő egy újságíró kérdésére válaszolva. Mai sajtótájékoztatóján Pokorni Zoltán feltette a kérdést: a kampány utolsó hónapjában ki irányítja majd Magyarország kormányát, Medgyessy Péter miniszterelnök vagy Tóbiás József, a szocialisták pártigazgatója. Egyes információk szerint ugyanis az MSZP-ben született háttérmegállapodás értelmében ebben az időszakban a kormány valamennyi tagját alárendelik Ron Werber tanácsadó és Tóbiás József irányításának.
Gál J. erre csak annyit mondott: csacsiság, majd arról beszélt, hogy ami a játékszabályokat illeti, egy kampány mindig küzdelem, s a kormánypárti politikusok az érvek küzdelmében hisznek. (mtv.hu)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.