A választókorú népesség 35 százaléka szavazna a Fidesz, 20 százalék pedig a szocialisták listájára adná a voksát az európai parlamenti választáson –derül ki a Gallup március 6. és 12. között végzett felméréséből. Az MDF vezette közös listára a választókorú népesség valamivel több, mint 4 százaléka, az SZDSZ listájára közel 4 százaléka szavazna.
A megkérdezettek 42 százaléka egészen biztosan elmenne szavazni az európai parlamenti választáson. A részvételüket egészen biztosra ígérők körében azok közt, akik már tudják, és meg is mondják, hogy melyik párt listájára szavaznának, a Fidesz támogatottsága nőtt, a szocialistáké erőteljesen csökkent: a Fidesz 52, az MSZP 32 százalékos támogatottsággal rendelkezik. Az MDF támogatottsága február óta 3 százalékponttal nőtt ebben a körben: most 6 százalék. A Szabad Demokraták Szövetségének a listát választó biztos szavazók szűk 4 százaléka támogatja. A Munkáspártnak 3, a MIÉP-nek közel 2 százalékra nőtt a támogatottsága. A részvételüket egészen biztosra ígérők 15 százaléka még nem tudja, vagy nem mondja meg, kire szavazna az európai parlamenti választáson.
A felnőtt lakosság 46 százaléka szerint a legtöbb mandátumot az európai parlamenti választáson a Fidesz szerzi majd meg.
Forrás: Magyar Gallup Intézet
Csak a magyar nemzeti kormány áll a brüsszeli migrációs tervek útjában















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!