Szadr és hívei korábban olyan feltételeket szabtak, hogy az amerikaiak vonják ki katonai erőiket a síiták lakókörzeteiből, és bocsássák szabadon az őrizetükbe került síita felkelőket. Most azonban tekintélyes síita vallási személyiségek közbenjárására felhagyott feltételeivel, és kész tárgyalni azok teljesülése nélkül is – közölte nedzsefi sajtóértekezletén a radikális síita vezető szóvivője.
A szóvivő szerint Szadr beleegyezett, hogy „tartja magát ahhoz, amit az Ali asz-Szisztáni nagyajatolláh vezette legfelsőbb síita vallási testület, a mardzsaíja határozott”, és elfogadta a feltétel nélküli béketárgyalások javaslatát. Azért szánta el magát erre a lépésre, hogy „ne adjon alkalmat a megszálló erőknek a válság elmélyítésére, a vérontás fokozására”.
A szóvivő közölte, hogy a mardzsaíja és Szadr együttesen kijelölt egy küldöttséget az amerikai féllel folytatandó tárgyalásokra. Egy megbízott, akit Szadr jelölt ki a tárgyalásokon való részvételre, elmondta újságíróknak, hogy békeajánlatot visz a radikális síita vezetőtől az amerikai illetékeseknek.
(mtv.hu)
Világsztár érkezik a Budapest Parkba, olyan műsorral készül, amelyet még biztosan nem láthattak tőle a rajongói















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!