Az MSZP szerint a nemzeti petíció aláírásainak többsége az interneten keresztül érkező hamisítvány – jelentette ki Zuschlag János szocialista képviselő, aki szerint egymillió aláírást jóindulatúan és törvényesen összegyűjteni lehetetlenség. – A Fidesz, amikor egymillió aláírásról beszél, akkor nagy valószínűséggel nem egymillió választóról beszél, hanem azokról, akik interneten összehozzák az aláírások döntő többségét – tette hozzá.
Mint ismeretes, Schmitt Pál, a Fidesz alelnöke ma bejelentette: eddig körülbelül negyedmillióan írták alá eddig a Fidesz nemzeti petícióját.
Szitka Péter MSZP-s országgyűlési képviselő kijelentette, hogy a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának honlapján található nemzeti petíciót bárki ugyanazzal a névvel, ugyanarról a számítógépről több alkalommal is aláírhatja. Szitka Josip Tot névvel háromszor írta alá a petíciót, és az adatok küldését követően mindhárom alkalommal a „Köszönjük, hogy támogatta a nemzeti petíciót!” mondat jelent meg.
Zuschlag János úgy vélekedett: az interneten keresztül egy aláírást 15 másodperc alatt lehet produkálni, így nyolc óra alatt 1.920 aláírás gyűlhet össze. – Ha tíz ember foglalkozik ezzel a Fidesz Szentkirály utcai székházában napi nyolc órában, akkor egy nap alatt 19.200 aláírás készülhet el – mondta a Fiatal Baloldal elnökhelyettese. – Az ellenzéki párt célja a petícióval titkos választói adatbázis, alternatív névjegyzék összeállítása – vonta le a következtetést a politikus. (mtv.hu)
Világsztár érkezik a Budapest Parkba, olyan műsorral készül, amelyet még biztosan nem láthattak tőle a rajongói















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!