Ezekről a számlákról tulajdonosaik különféle okból megfeledkeztek, és közülük több olyan is lehet, amelynek igazolószelvénye vagy betétkönyve időközben elveszett.
Magyarországon az alvó számlák többsége anonim, ezeknek a tulajdonosai a mai napig nem tettek eleget annak a 2001. december 19-től életbe lépett új szabálynak, amelynek értelmében a korábbi bemutatóra szóló, iletve jeligés betéti termékeket nevesíteni kell.
A legnagyobb kereskedelmi bank, az OTP Bank Rt. tájékoztatása szerint a jogszabály hatálybalépése óta több mint másfél millió számlát nevesítettek náluk az ügyfelek, összesen 285 milliárd forint összegben. Az OTP 1656,3 milliárd forintos lakossági betétállománynak még mindig 0,9 százaléka van olyan számlán, amelynek tulajdonosáról nem lehet semmit tudni. A bank szerint az egy anonim számlára jutó átlagos betétállomány 29 ezer forint.
A második legnagyobb anonim betétállomány a takarékszövetkezeteknél található. A december végi összegzés szerint az integrált takarékszövetkezeti hálózatban őrzött lakossági betétállomány 0,5 százaléka, mintegy 3,9 milliárd forint volt anonim számlán.
Az alvó számlák egyébként kellemes forrást jelentenek a bankoknak. Az érvényben lévő jogszabályok alapján a betéti követelés nem évül el, a számlavezető bank a betét után járó – látra szóló – kamatot időről időre jóváírja, de a bank nyugodtan forgathatja a hosszú évekig, vagy talán soha nem jelentkező tulajdonossal rendelkező számlapénzt.
XIV. Leó pápa fogadta a Nobel-békedíjas venezuelai ellenzéki politikust















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!