Nem tudni, hogy ezzel magyarázható-e a názáreti történetének egyre növekvő népszerűsége, de az biztos, hogy napjainkban rendkívüli méreteket ölt a Jézus-kultusz. A nagy vihart kavaró Mel Gibson film, a Krisztusról szóló könyvsikerek, és újabban apró használati tárgyak is bizonyítják, hogy Jézus a mindennapi kultúránk részévé vált.
Tim Rice és Andrew Lloyd Webber darabját sokan fordulatnak tekintik a musical történetében, és ezzel együtt Jézus bemutatását is a populáris kultúrában. A szerzők az alkotással bebizonyították, hogy a rock, a beat, azaz a modern könnyűzene segítségével is meg lehet szólaltatni az Újtestamentum történeteit. Olyannyira, hogy az 1971 októberében a Mark Hellinger Theatre-ben tartott ősbemutatón a darab a Broadway történetének egyik legnagyobb sikerét hozta. Norman Jewison már a következő évben filmet is forgatott belőle, melynek premierjén a közönség hosszú sorban kígyózott a mozik előtt, majd hamarosan megrohamozta a lemezboltokat. A darab aztán világhódító útra indult, és az egykori államszocialista tábor közül elsőként a szegedi Dóm téren mutatták be a Jézus Krisztus szupersztárt.
Napjainkban sokféle nézet él Jézus kilétét illetõen. Ha megkérdeznénk az embereket, hogy szerintük ki is volt Jézus: meglepő válaszokat kapnánk. Talán azt mondanák, hogy hasonlít Buddha, Mohammed és Konfuciusz prófétai szerepéhez, vagy azt, hogy kiemelkedõ erkölcsi tanító volt. Egy interneten is elérhető keresztény magazin, a Vájtfül oldalán például azt olvashatjuk, hogy „Jézus punk volt”. A lap szerkesztője aztán a hosszas tárgyalás után a következőképpen foglalja össze, hogy a címben szereplő állítás igaz:
„Így is, úgy is komolyan kell venned ezt a dolgot, még ha azt is hiszed, hogy ez az egész bolondság, mert az alternatíva még bolondabbnak tűnik: hazugságokkal vagy körülvéve azzal kapcsolatban, hogy mire van szükséged az élettől, és hogy Jonny Rotten szavaival éljek: ’Úgy érzed néha, hogy rá lettél szedve?’ A punk legenda ezt kiáltja a világba, Jézus is ugyanezt tette, de Ő hozzátette azt is, hogy van válasz.” – olvasható az internetes keresztény magazin oldalán.
Úgy tűnik tehát, hogy a populáris kultúra eszközrendszerét használva egyre-másra jelennek meg az analógiák, a Jézust népszerűsítő alkotások, melyet a piacgazdaság terminusával élve kiváló marketingtevékenységnek minősíthetünk. Mel Gibson filmjének hirtelen ébredő sikere a legutóbbi példája annak, hogy mekkora befolyással bírnak a vallási témájú alkotások a populáris kultúrára, és ez bizony fordítva is igaz.
Egy amerikai keresztény-marketing szervezet például A passió hatalmas sikerét úgy értékelte, hogy a film a kétezres évek legjobb lehetősége arra, hogy minél több nem-hívőt meggyőzzön. A Guardian cikke szerint más templombajárók viszont felháborodva hangoztatták, hogy Jézust csak egy spirituális szupermarketbe helyezték az alkotók, és most árulják, ahogy azt a Madison Avenue-n is teszik. Vagyis a reklámnak ez a formája ugyanúgy megosztja a közönséget, mint bármely egyéb reklámfilm vagy hirdetési technika.
A „passió-trikók” és „passió-nyakláncok” – a kapcsolt megerősítő használati- és dísztárgyak – szintén hatalmas sikerrel söpörnek végig a film nyomában. Új divatcikkek is betörtek a piacra, az Egyesült Államokban például óriási lett a kereslet az apró emléktárgyak, a keresztek vagy szög alakú kitűzők iránt. Az ónból készült apró szegek azoknak a szögeknek a kicsinyített, bőrszíjon hordható másolatai, melyeket Krisztus megfeszítésekor a filmben is alkalmaztak. A gyártó szerint a szög a keresztény ember új jelképe lett.
Ezek után értehető, hogy a könyvpiac is igyekszik követni az új trendet. Az Egyesült Államok könyvesboltjaiban, és így a bestseller listákon is sláger lett az az evangélikus regény – a Jelenések könyvének apokaliptikus olvasata – amely Jézus Krisztus visszatéréséről szól. A könyvesboltok több mint kétmillió példányt adtak már el a Glorious Appearing című kötetből, többet, mint amennyit Hillary Clinton önéletrajzi regényéből az első fél évben értékesítettek.
A Glorious Appearing a legutóbbi kötet abból a 12 részes könyvsorozatból, melyet a Left Behind nevű kiadó bocsátott ki az elmúlt kilenc évben. Az első 11 megjelent regény több mint 40 millió példányban kelt el – és John Grisham vezető regényírót is megelőzve – rendkívül népszerűvé tette Tim LaHaye és Jerry B. Jenkins szerzőket.
Eredetileg csak a keresztény könyvesboltokban árusították a sorozatot, de ma már a vezető üzletházakban is kapható. Több mint húszezer önkéntes pedig azt tervezi, hogy az utcán népszerűsíti majd a Left Behind kiadó könyveit, így juttatva el az „igét” a családokhoz, a szomszédokhoz és a barátokhoz. A Glorious Appearing az utolsó rész kell, hogy legyen, amelyben Jézus végül visszatér – ámbár a könyvkiadó tervez még egy utóiratot… – írja a Guardian.
Ez a nárcisztikus személyiség igazi tragédiája















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!