Ez év március 31-ével megszűnt a Főváros és a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft. közötti haszonbérleti szerződés, amely alapján a cég jogosult parkolási díjat szedni a fővárosi főútvonalakon. Az elmulasztott szerződéshosszabbítása miatt jogbizonytalanság és káosz alakulhat ki a főváros kezelésében lévő utak parkolási gyakorlatában.
Vajda Pál városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes elmúlt napokban tett arrogáns és zavaros nyilatkozatai csak tovább bonyolították a kialakult helyzetet. Szerinte érvényben van az a fővárosi rendelet, mely kijelöli a fizető övezeteket és a KRESZ szabályai alapján fizetni kell. Állítása szerint nem baj, hogy nincs megkötve a haszonbérleti szerződés.
Ha ez valóban így lenne, akkor megkerülhetetlen a kérdés, hogy egyáltalán mi szükség van a parkolási társaság és a fővárosi önkormányzat között említett haszonbérleti szerződésre? Hogy erre mégis szükség van, azt az bizonyítja, hogy korábban kötöttek ilyen szerződést, és azt sürgősséggel meg is akarják hosszabbítani. A jelenlegi interregnum idején azonban a parkolási társaság jogosítványai megkérdőjelezhetők – olvasható a Fidesz-MKDSZ közleményében.
Annak érdekében, hogy a zavaros viszonyok mielőbb rendeződhessenek, a Fidesz–MKDSZ fővárosi frakciója felkéri az önkormányzat jogi bizottságát, vizsgálja meg, hogy történt-e mulasztás, hogy hova került a beszedett parkolási díj, továbbá azt is, hogy ha a cég nem volt jogosult pénzt szedni, akkor éri-e anyagi kár az önkormányzatot.
Ukrajna már a többgyermekes apákat is a frontra küldi















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!