A tavaly ősszel kiírt pályázaton nyertes konzorcium által a gyermekbiztosítások lebonyolításával megbízott társaság szakembere szerint eddig 7 ezer kárbejelentést érkezett, melyek után 30 millió forintot meghaladó összeget fizettek ki. A konzorciumnak pedig 14 alkalommal kellett haláleset miatt fizetnie.
Az eddig kiutalt kárösszeg alig harmada az együttbiztosítási ajánlat elkészültekor a résztvevők (a Generali, az Aegon Magyarország, az Allianz-Hungária, az OTP-Garancia és az Uniqa) által kalkuláltnak, ami a termék csekély ismertségére vezethető vissza. Igaz ez még akkor is, ha Borokay Ferenc szerint a gyermekbiztosítás ismertsége az elmúlt hetekben javult.
2003. december végén – a konstrukció indulása után három hónappal – még a jelenleginél is 50 százalékkal kisebb volt a gyermekbiztosítások kárhányada. A szakember szerint a mostaninál hatékonyabban szeretnének fellépni, hogy a diákok és szüleik előtt is ismert legyen, hogy az állami döntés értelmében valamennyi 3–18 év közé eső fiatalt megillet a biztosítási védelem.
Az együttbiztosítási konzorcium tagjai a hagyományos tájékoztatáson – internet, direkt telefonszám – felül szeretnék elérni, hogy az iskolákba közvetlenül is eljussanak tájékoztató kiadványaik.
Borokay Ferenc jelezte, hogy már segítséget kértek szerződött partnerüktől, a Pénzügyminisztériumtól, hogy az Oktatási Minisztériummal egyeztethessenek felvilágosító kampányuk részleteiről.
A General képviselője szerint a biztosítás díjának folyósítását nem érintette a kormányzati megszorítás: az együttbiztosítói csoport továbbra is havonként megkapja az arányos részt. A konzorcium 2006. december 31-ig 220 forintos éves díjért vállalta a gyermekek biztosítását – írja a Napi Gazdaság.
Második felkészülési mérkőzésén sem szerzett gólt a Ferencváros















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!