Kisvasutak Napjai a Kárpát-medencében

Április 10-én, szombaton kezdődik az idei Kisvasutak Napjai programsorozat a budapesti Gyermekvasúton. A heti programokon az érdeklődők megismerhetik az egyes kisvasutakat, és egy különleges utazást tehetnek a gőzmozdonyok és az egyéb nosztalgia-járművek alkotta szerelvényekkel.

Schulek Tibor
2004. 04. 09. 12:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az idei Kisvasutak Napjai programsorozat április 10-én, szombaton veszi kezdetét a budapesti Gyermekvasúton.
A Magyar Közlekedési Közművelődésért Alapítvány kezdeményezésére 1995-ben életre hívott rendezvénysorozat célja a Kárpát-medence keskeny nyomközű vasútjainak megmentése és népszerűsítése.

A mai Magyarország világviszonylatban is gazdagnak mondhatja magát kisvasutakban a még megmaradt, összesen alig 500 km-t kitevő 22 üzemelő vonalával is. A hajdani több mint 8000 kilométert kitevő hálózat tervszerű felszámolása a ’70-es évek elején vette kezdetét, majd úgy tűnt, hogy a rendszerváltás hozta gazdasági változások hatására fog befejeződni e folyamat. Ezért jött létre a ’90-es évek elején a kisvasutak megmentéséért indított mozgalom. Most induló cikksorozatunkkal hétről-hétre, a Kisvasúti Napokhoz kapcsolódva mutatjuk be a még ma is üzemelő, hazánk legszebb részein kanyargó kisvasútjainkat.

A MÁV Rt. Széchenyi-hegyi Gyermekvasút – Kisvasúti Napja április 10.

A főváros sűrűn beépített területeitől mindössze néhány kilométerre fekvő szépséges budai hegyvidék már a múlt században is vonzotta a pihenésre, jó levegőre vágyó embereket az egyre zsúfoltabb nagyvárosból. A kiegyezés után alig néhány évvel épült fogaskerekű vasút meghosszabbítása és a téli üzem bevezetése tovább növelte a látogatók számát. A múlt század ’20-as éveiben több ötlet is született a budai hegyek jobb megközelíthetősége érdekében. A tervek között szerepelt gőzüzemű vasút építése az akkori Ferenc József hídtól és villamos a Hegyalja úttól. A két világháború közötti időszak nagy anyagi nehézségei miatt e tervek azonban nem valósulhattak meg.

Rajk László belügyminiszter 1946. június 4-én keltezett rendeletével betiltotta az összes ifjúsági szervezet működését, majd rövidesen megalakult a politikai alapon szervezett Úttörőszövetség. Hamarosan felvetődött egy szovjet példa alapján működő úttörővasút építésének gondolata. Helyét illetően az első választás a Duna két ágától körülölelt szépséges Margit-szigetre esett, de szóba került a gödöllői kastély parkja és a Népliget is. 1948 márciusában – egy a Szovjetunióban és Jugoszláviában járt delegáció javaslata alapján – végül a budai hegyek mellett döntöttek. A kisvasútnak a gyerekek szórakoztatása mellett azt is feladatául szabták, hogy megkönnyítse a budai hegyek megközelíthetőségét. Célszerűnek látszott, hogy egyik végállomását a fogaskerekű vasút Széchenyi-hegyi végállomása közelében építsék föl, majd a vonalat a csillebérci tábor közelében vezessék tovább egészen Zugligetig. Végül a nagy szintkülönbségek miatt Zugliget helyett inkább Hűvösvölgyet javasolták végállomásnak.

A vasutat 1848 centenáriumára kívánták üzembe helyezni, de mivel előre látható volt, hogy az építés igen nagy földmunkával fog járni, a szakaszos üzembe helyezés mellett döntöttek. 1948. április 11-én a Rege út és a Hegyhát út találkozásánál, a hegy tetején ejtették meg az első kapavágást. Az építők rohamtempóban kezdődő munkáját önkéntesek egész serege segítette. A vonal Csillebércnél érte el az erdőt. Itt történt az a híres eset, amikor a vonalat kitűző munkások két öreg tölgy miatt változtattak a nyomvonalon, nehogy ki kelljen vágni őket. Az építéssel egy időben megkezdődött az „úttörővasutas pajtások” kiképzése is a MÁV oktatási központjaiban, ahol a 10-14 éves gyerekek elsajátíthatták a vasút bonyolult szabályait. Napi két óra elméleti képzés után gyakorlati oktatás következett, így négy-hat hét alatt kiképezték az első csapatot. Azt ezt követő egy-két nap próbaszolgálat után, hamarosan elérkezett a várva-várt nagy nap. 66 nappal az építkezés megkezdése után, 1948. július 31-én, mindenki „Peti gyereke”, Strém Péter pajtás jelzésére elindult az első kisvonat. A vonatban együtt utazott az akkori hatalmi elit, Rákosi Mátyás, Rajk László és Kádár János. Csillebérc állomáson több ezer magyar és külföldi úttörő fogadta a vonatot. A kor hangulatának érzékeltetésére idézünk a Népszava 1948. augusztus 1-jei számából: „A vasút végállomásának a neve: Előre. Nem véletlen, hogy éppen erre kereszteltük. Tovább visszük kis vonatunkat egészen Budakesziig, és onnan a Hűvösvölgyig! Előre!” Érdekességként megemlíthető, hogy a megnyitás napjától augusztus 9-én üzemzárásig – tehát 10 nap alatt – rekordmennyiségű, 510 vonat közlekedett, 45 931 utast szállítottak s a bevétel 40 311 forint volt.

A vonal továbbépítésére nem kellett sokat várni, ugyanis a következő évben, 1949. június 24-től két állomással és 3,6 kilométerrel lett hosszabb az Úttörővasút. Ez a vonalszakasz már hegyvidéki terepen haladt, így az ívsugarak kisebbek, a lejtések nagyobbak lettek. Ennek okán, és az első szakasz közel egyéves üzeme után tapasztalható durva sínkopások miatt a sebességet 35 km/h-ról 20 km/h-ra korlátozták. A megnyitó ünnepségen már az állomáson álltak az Úttörővasút részére gyártott új motorkocsik, de még nem voltak működőképesek, ezért az ünnepség után visszavitték őket a Ganz-Mávagba. A nagymértékű járműhiányt úgy küzdötték le, hogy a Lillafüredi Állami Erdei Vasútról elhoztak 2 db motorkocsit, és különféle gazdasági vasutaktól 3 db gőzmozdonyt a Széchenyi-hegyre. Ezek az olajtüzelésűre átalakított mozdonyok azonban nem váltak be, mivel a tüzelőanyag el nem égett szemcséi a kéményen át finom permetként vonták be az utasokat.

A vasútépítési munkálatok gyors ütemben folytatódtak tovább. A pályaépítőket már készen várta a 198 méter hosszú Hárs-hegyi fordulóalagút. A hegy kifúrása során 13 000 köbméter földet és sziklát termeltek ki, 3600 köbméter betont használtak föl. Még egy jelentős műtárgy épült a vonalon, ez pedig a Nagykovácsi út fölött átívelő 20 méter hosszú viadukt. Így már semmi sem állta útját annak, hogy az új Alkotmány 1 éves évfordulóján, 1950. augusztus 20-án megnyílhasson a harmadik szakasz. Ezzel együtt adták át az új fűtőházat és a vontatási központ is. A vonal teljes hossza elérte a 11,2 km-t, a fűtőházi vágányokat is beleszámolva a 11,7 km-t. Az új Ganz motorvonatok beüzemelése után a gőzösöket kivonták a forgalomból, így – egészen 1998 nyaráig – csak dízelvontatás volt az Úttörő-, illetve Gyermekvasúton. 1961-től a győri Rába gyár által gyártott Mk48-as típusú dízelmozdonyok közlekedtek a vonalon, olyanok, amelyekkel számos hazai kisvasúton találkozhatunk. Zöld színük miatt a gyermekek Spenótnak hívták őket. Később erősebb típusra cserélték őket, de ezeket a mozdonyokat pedig egy elmebeteg éjjeliőr felgyújtotta, így több is a lángok martalékává vált. A jelenlegi mozdonyok Romániából érkeztek 1973-ban, amikor is a 25. évfordulóját ünnepelte az Úttörővasút.

A rendszerváltást követően a vasút nevét és néhány állomás nevét is megváltoztatták. Az Úttörő Szövetség kivonult az üzemeltetésből, egyedüli működtető minden szempontból a MÁV maradt. A megváltozott társadalmi és politikai körülmények között szükségessé vált a gyermekvasutasok új helyzetének rendezése. Az ideológia eltűnt, de az értékek megmaradtak, melyet az itt eltöltött évek jelentenek a gyermekek életében. Barátságok, szerelmek szövődnek a hűvösvölgyi fák alatt, és egy olyan világ részesei lehetnek a gyermekvasutasok, ahol a munkán és játékon keresztül egy nagy család tagjaivá válnak. Van aki pályaválasztását, van aki hobbiját, vagy csak a természet iránti szeretét köszönhet a Gyermekvasútnál eltöltött éveknek. Ma is ugyanazt a csillogást láthatjuk a gyerekek szemében, amikor jegyet kezelnek, váltót állítanak, mint az 55 év alatt itt megfordult sok ezer kis vasutasnál.

A fiatalok ellátásáról 1995-től a Gyermekvasutasokért Alapítvány gondoskodik a MÁV Rt.-vel közösen. Egész évre kiterjedő eseménysorozattal csalogatják a budai hegyvidék kirándulói mellett a főváros lakosságát is. A népszerű gyermekprogramokon kívül teljesítménytúrák és speciális tűzijátéknéző vonat is szerepel a repertoárban. A télen-nyáron közlekedő hagyományos vonatok mellett esetenként az 1929-ben gyártott nosztalgia motorkocsival, vagy a hétvégenként közlekedő gőzmozdonnyal is utazhatnak az érdeklődők.

A Gyermekvasút most szombaton megrendezésre kerülő Kisvasúti Napján alagút-túrával, nosztalgia motorvonatozással várják az érdeklődőket, de utazhatunk majd sínautókon is és a hűvösvölgyi járműtelep is megtekinthető lesz. A program 10:00 órakor veszi kezdetét a Széchenyi-hegyi állomáson.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.