Kieselbachék tavaszi aukcióján Patkó Károly 1928-as vászna indul a legmagasabb kikiáltási árról, 18 millió forintról. A gyümölcsszedők című kép az Árkádia-festészettől a római iskoláig jutó mester átmeneti korszakának jelentős darabja. A másik sztárjelöltet, a Barbizoni erdőrészlet című Paál László-alkotást – a neves francia Benoist-gyűjteményből – a XX. század eleje óta nem láthatta a magyar közönség, a tökéletes állapotú kép kikiáltási ára 16 millió forint – írja a Napi Gazdaság.
Batthyány Gyulától, a jellegzetes stílusú különc arisztokrata festőtől egy különlegesség szerepel a kínálatban, a 12 millió forintról indított mű a budapesti zsokéklub bálját ábrázolja. Érdekes a több mint nyolcvan divatos art deco férfi és női figurát felvonultató hatalmas vászon története: 1989-ben került jelenlegi tulajdonosához Szapáry Szilvia grófnő gáláns ajándékaként, addig pedig Newportban, a legendás Vanderbilt-házban függött a falon. Ez az óceán partján álló, több mint hetvenszobás, reneszánsz stílusú palota az amerikai társasági élet egyik legelegánsabb színtere volt.
Csók Istvántól egész kis kollekció gyűlt össze – miként másoktól is –, közülük a legérdekesebb a Tavasz ébredése című nagyméretű, fényteli, ragyogó festmény, kikiáltási ára 10 millió forint. Ezenkívül Csók leghíresebb képeinek változatai kerülnek kalapács alá: a Thámár 3 millió forintért, a Műteremsarok 2,4 millióért, a Züzü hímez 1,4 millióért. Kuriózum az 1914-es Balatonfüredi parkrészlet 1,4 millióért, valamint a Csók legszebb folklórtémájú képei közé tartozó Kislány gyöngysorral 800 ezerért.
Márffy Ödön Pletyka című festménye a művész özvegyétől került egy európai gyűjteménybe, s onnan most haza, kikiáltási ára 8 millió forint. Márffy, a Nyolcak egyik alapító tagja, összesen hat festménnyel szerepel az árverésen, amelyek minden fontos alkotói korszakát lefedik, többek között a Csendélet, a Szalmakalapos nő, a Dinamikus önarckép is kalapács alá kerül.
A Magyar Nemzeti Galéria nagy sikerű Mednyánszky-kiállítása után nyolc festményre is licitálhatnak a művész hívei Kieselbachéknál. Közülük a legjelentősebb A város peremén, amely a neves Wolfner-Farkas-gyűjteményből származik, s most 8 millió forinton kezdi a licitet.
(Napi Gazdaság)
Kényszersorozás és erőszak: civilek állják útját Zelenszkij emberrablóinak + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!