A fővárosi Fidesz képviselői és mintegy 60-70 III. kerületi lakos tiltakozott a Szent Margit Kórház előtt az intézmény sebészeti és nőgyógyászati-szülészeti osztályának a főváros által tervezett bezárása ellen.
A főváros vezetése a közgyűlés egészségügyi bizottságának csütörtöki ülésén terjeszti be javaslatát, amely szerint a Szent Margit Kórház onkológiai szakkórházzá alakulna, amelyben megszűnne a sebészet és a nőgyógyászati-szülészeti osztályt – mondta Kupper András, a fővárosi Fidesz-frakció vezetője a kórház előtt.
A főváros vezetésének további javaslatai között szerepel a Nyírő Gyula Kórház nőgyógyászati osztályának megszüntetése és bezárnák az újpesti kórház egyik telephelyét is – tette hozzá. Emellett gazdasági társasággá akarják alakítani a Visegrádi Rehabilitációs Intézetet, a Schöpf-Merei Anyavédelmi Központot, valamint a Budai Gyermekkórházat. A Draskovics-csomag keretében az egészségügy újabb nehézségek elé néz, az idei esztendő valószínűleg a kórházi csődök éve lesz – hangsúlyozta Kupper András.
Az osztályok bezárása a III. kerületben 130 ezer, az agglomerációval együtt 200 ezer embert érintene, akik ezek után a János Kórházhoz tartoznának – mondta Menczer Erzsébet, a Fidesz női tagozatának budapesti elnöke.
(mtv.hu)
Orbán Viktor: Csipkerózsikából Csipke Józsika, anya és apa helyett két anya















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!