Az Európai Unió csaknem valamennyi tagállamában önálló törvény szabályozza a vadgazdálkodást és a vadászatot. Európában körülbelül 6,5-7 millióan hódolnak a vadászat szenvedélyének. Hazánkban mintegy 50 ezer belföldi vadász mellett évente 22-23 ezer vendégvadász fordul meg a 9 millió hektáros magyarországi vadászterületen. A magyar vadászati jogszabályok alapjában véve megfelelnek az európai uniós követelményeknek, figyelembe veszik a helyi feltételeket, hagyományokat és a társadalmi hátteret.
Az EU-tagállamok többségében a vadat tulajdonjog szempontjából uratlan jószégként kezelik, míg a vadászati jog általában a földtulajdonhoz kapcsolódik. Az unió országaiban minden állampolgár jogosult vadászni, amennyiben az ehhez szükséges feltételeket teljesítette. Vadászfegyvereket szintén mindenütt csak engedéllyel lehet tartani. A közösségen belül a lőfegyverek megszerzésének és birtoklásának szabályozása viszont jelentős harmonizációt eredményezett, és bevezették az úgynevezett fegyverútlevelet. Eddig az országunkba való belépéshez szükség volt fegyver-behozatali engedélyre, a csatlakozás után viszont hazánkban is érvénybe lép a fegyverútlevél, amelynek révén egyszerűbb lesz a külföldi bérvadászok be- és kiutaztatása. A vadászjegyekkel kapcsolatban nem lesz változás, mert azokat továbbra is a vadászati kamaránál kell igényelni, a vizsgáztatás pedig eddig sem volt egységes Európában.
A vadásztársaságok bevétele tavaly 12 milliárd forintot tett ki, ez a csatlakozást követően megnőhet. Magyarország 9 millió hektáros vadászterületén 50 ezer belföldi vadász mellett évente 22-23 ezer vendégvadász fordul meg, s ők lövik ki a trófeás vadak 70-80, valamint az apró vadak 60-70 százalékát – olvasható az Orpheusz Állatvédelmi Egyesület közleményében. Ha egy külföldi állampolgár letelepedési engedélyt kér és folytatni kívánja a vadászatot, magyar vadászvizsgát kell tennie. A meglőtt vadak húsát és elbírált trófeáit a külföldi bérvadász könnyebben ki tudja majd vinni az országból, mivel vadászati szolgáltatásként számolja el és áfás számlát kap róla. A trófeák elbírálási rendszerét egyébként nem változtatják meg, mert eddig is egységes rendszer alapján minősítették azokat.
A csatlakozást követően a tagállamoknak az európai népörökséget képező madárvilág megőrzése kiemelt feladat, és hangsúlyt kell fektetniük az állatok élőhelyeinek védelmére, függetlenül a vadászható és nem vadászható állatfajokra. A védett madarakat vadászó külföldieket egyébként úgy lehet kiszűrni, hogy a környező országok védett madarainak listáját egyeztetni kell, ha tranzitáruként viszik át magyar területen, megtehetik, de hazánkban nem lőhetik ki azokat. Romániában például lehet fürjre vadászni, míg Magyarországon tilos.
A legális vadászat mellett fontos megemlíteni az óriási károkat okozó orvvadászokat, akikkel az erdőket és a vadállományt kezelő erdészeti és vadászati társaságoknak igencsak meggyűlik a bajuk. A parlament a közelmúltban fogadta el az orvvadászattal kapcsolatos módosítást, a magyar büntető törvénykönyv ugyanis eddig nem ismerte el az illegális vadászatot bűntettnek. Ha valakit elfogtak, csak lopásért tudták felelőségre vonni. Nem számított a fegyverrel-lőszerrel való visszaélés sem, az elmarasztaló ítélet után az orvvadász még vissza is kaphatta a fegyverét. Az elfogadott módosítás miatt várhatóan kevesebb lesz a bűncselekmény, de a vadásztársadalom szerint csak még szigorúbb törvénnyel állítható meg végleg az állatgyilkolás.
A vadorzás megakadályozására az Európai Unióban szigorúan szabályozzák a vadkereskedelmet. Friss vad általában csak a vadászidény kezdetétől a végét követő néhány napig hozható forgalomba. Külön szabályozzák a tenyésztett vad kereskedelmét, de az eredetet ilyen esetekben is igazolni kell. A rendelkezések pedig a felhasználókra is vonatkoznak, így következmények nélkül nem vásárolhatnak törvénytelen eredetű vadat.
Forrás: Orpheusz Állatvédelmi Egyesület, Új Néplap, 24 óra, vadaszat.lap.hu
Újabb autóipari óriás erősíti Kelet-Magyarországot – több száz új munkahelyet ígér a ZF Chassis Modules Debrecennek















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!